Tegnap számoltunk be róla, hogy az Electronic Arts újabb játékát törölte a Steam szolgáltatásból. A Crysis 2 - valamint a még meg sem jelent Battlefield 3 - után a Dragon Age II sem elérhető a Valve rendszerén keresztül. Az okokat eddig csak találgatni lehetett, de most megérkezett a hivatalos közlemény is, amiből kiderül, hogy nem jártunk messze az igazságtól, amikor azt feltételeztük, hogy valószínűleg a játékokon belül árusított DLC-k miatt csinálták.
A kiadó közleménye szerint a Steam felhasználói feltételeit sértő, játékon belül árusított DLC csomagok miatt van szükség ezeknek a programoknak az eltávolítására, habár megpróbálnak egyezségre jutni a Valve-val, hogy húzócímeik továbbra is maradhassanak a rendszerükben.
"Sajnálatos módon a Steam olyan megszorításokkal lett felvértezve, melyekben korlátozzák a fejlesztők azon lehetőségeit, miképpen léphetnek kapcsolatba a vásárlókkal, hogy nekik letölthető tartalmakat eladhassanak. A gyakorlatban ezt egyik más szolgáltató sem alkalmazza. Ennek következtében néhány játékunkat el kellett távolítanunk a Steam rendszeréből," - mondta az EA illetékese egy IGN-nek adott interjújában."
Az EA nemrég alaposan átalakította saját online disztribúciós rendszerét, az Origint - volt EA Store -, ami ezúttal már egységes platformként szolgál a PC-s EA játékok számára. Tehát az aktiválástól kezdve a frissítéseken át egészen a letölthető tartalmakig mindent ezen keresztül biztosítanak a játékosok számára.
Habár a Valve jelenleg még nem nyilatkozott az ügyben, az EA szerint tehát ezúttal nekik nem tetszett, hogy a Dragon Age II: Legacy DLC csomagot a játékon belül, nem pedig a Steamen keresztül lehetett megvásárolni. Kíváncsian várjuk a Valve válaszát.
Minden kiadó megpróbálja Steam-en is árulni a játékát, a nagyobb bevétel érdekében ezáltal, hogy Steam-en is elérhetőek ezek a játékok több pénzt zsebelhetnek be és lehetőségük nyílik fizetős tartalmakat készíteni amiket néhány esetben rendkívűl túláraznak (pl. a CoD 6-7 DLC-i amik egyenként 14 Euro-ak). Amikből persze a Valve is sok pénzt bezsebel, ezért nem nézte jó szemmel, hogy úgy árul az EA fizetős tartalmakat, hogy nem a Steam rendszerén lehet őket megvenni és szerintem úgy érezték magukat, hogy becsapták, kijátszották őket.
Minél több pénzt akarnak beszedni, ehhez kellett valami mondva csinált indok.Ha valamit pc-re veszek akkor azt csakis steamen teszem mér egy jó ideje így személyemben vesztettek egy vevőt.Bár ha érdekel akkor meg ps3-ra veszem szóval mégse(de ott meg a sonyval kell osztozkodniuk ejnye).
Kétlem hogy originen olyan leárazások lennének mint steamen, ahol gyakorlatilag ingyen dobják az ember után a játékot, így megint csak a játékosok vesztenek.A steamnek ez pedig egy elég erős érvágás, elég csak megnézni mennyi ea játékot adtak el.
"I used to play cod, untill I took Battlefield to the knee" hasonló agymenéseket csiripelek @Szondikapitany
Ezek csak tessék-lássék megmozdulások. EA is tisztában van a Steam egyeduralmával és jelen pillanatban nincs semmi és senki a világon, ami versenyre kelhetne vele a piacon. EA rendet szeretne a háza körül, beindította az Origint. Pár sikervárományos gémre korlátozásokat vetett ki hozzáférhetőség szempontjából, de ezek csak szárnybontogatások. Nem kizárt, hogy a későbbiekben akár a Steam mellett egyenrangúként is emlegethetjük az Origint, de az EA support-ból és a régi EA store-ból kiindulva ettől fényévekre vannak. Az a nagyobb baj, hogy ennek az egésznek megint mi isszuk meg a levét. Lesz 5-6 account, meg dobozos játék, mert nem bírnak konszenzusra jutni.