A saját accountunkat szretnénk minél nagyobb biztonságban tudni, mivel nem ritkán a megvásárolt játékok összértéke meghaladhatja a százezer forintos nagyságrendet is. Eddig a jelszavunk okos megválasztásával és emailcímünk a fiókhoz való rendelésével védekezhettünk a hol buta, hol nagyon rafinált trükkökkel próbálkozó tolvajok ellen.
Azonban nem biztos, hogy elég csak visszaszerezni az ellopott fiókot, mivel nincs arra semmi garancia, hogy a tolvaj nem tesz kárt a rajta lévő játékokban, például egy nem túl kívánatos VAC banoltatással. A rendszer nagyon egyszerűen próbálja ezt kivédeni. Ha egy másik számítógépről szeretne valaki belépni a fiókunkba, vagy mi szeretnénk más gépről belépni a rendszert egy levelet küld a megerősítő emailcímünkre, amelyben egy kód található. A belépés folytatásához meg kell adnunk ezt a kódot, vagy különben a jelszó birtokában sem enged a rendszer bejelentkezni.
Egyetlen esetben lesz ez a védelem is elégtelen, ha a tolvaj tudja az email postafiókunk jelszavát is, így mindenkinek nagyon ajánlott, hogy ne egyezzen meg a postafiókja és a Steam fiókjának jelszava. Gabe Newell a rendszer tesztelése alatt saját fiókját prezentálta (név és jelszó), annak bizonyítása érdekében, hogy a rendszer mennyire biztonságos. Nem kaptunk arról hírt, hogy ez idő alatt fel sikerült volna törni a fiókját, így joggal bízhatunk abban mi is, hogy még nagyobb biztonságban tudhatjuk játékainkat.
helló!
nekem is ilyen problémám van ! újralett rakva a gép és kéri a kódot , de az e-mail cím már nem él amélykre regisztrálva van...
ilyenkor mit csináljak?
Nekem is hasonló a problémám!Lépnék be az accomba kéri a spec kódot, belépek a mailemre(citromail) és semmi üzenet, majd egy párszor próbálkoztam ezzel. Egy 4-5 óra múlva ránézek a leveleimre azt kb 8 levél jött a stemtől , de egyik kód sem volt jó! Írjak a stemnek? Az is lehet h a citromail a rossz?
Mert volt olyan h egy oldalra reggelt és aktiválni kellet az accom de nem kaptam levelet, vártam kb 15percet semmi, majd megadtam freemailemet és oda egyből jött a levél. Szal nem tudom.
Valami 5let? Valakinek talál megoldást? Ha igen akkor kérném hogy dobjon egy levelet!(gaben_v@citromail.hu)
Előre is köszönöm a segítséget!!
Sokadik próbálkozás után elfogadta a spec kódot most megy a steam
de újra baj van belépek a source ba csatlakoznék a szerverekhez majd ez a hiba üzenet fogad
"You are in insecure mode. You must restart before you can connect to secure servers."
Ön bizonytalan állapotban. Újra kell indítani, mielőtt csatlakozni tud a biztonságos kiszolgálóknak.
sajna most itt akadtam el
Elindítottam a steamet és újra kéri a speciális belépési kódot megadom neki és azt mondja sorry de nem jó help valaki segítsen nem értem a steamet már töbször újra telepítettem és mindig ez a jelenség .
Sikerült az accontomat élesíteni erről az oldaról beléptem a steam oldalára nem a program kérte el a kódot hanem egy internetes oldal megadtam amit ami jött e-mailbe és elfogadtam nem tudom mi a különbség de sikerült !
Megszívtam rendesen . 2 évig használtam egy 64bites win 7 et egy accontal majd pár napja lecseréltem a rendszeremet egy winxp re fel telepítettem a source ot majd frissítettem . Bejelentkezés után közli velem a steam hogy másik gépről jelentekezem és más böngészőt használok ezért elküld egy biztonsági kódot a mail címemre . A kód megjön minden egyes belépés után hol 1 hol 2 automata üzenet mindig más kóddal de a steam sajnos egyeiket sem fogadja el ilyenkor mi van és hova kell e-mailt írnom vagy telefonálnom a steamem jogtiszta és nem bannos jó hírben álltam . Aki tud legyen szíves segítsen matulagergely@citromail.hu nem szándékozok 6000 ft játékot kidobni msn matulagergo@hotmail.com