Rengeteg helyen lehet ma már "géming" kiegészítőket vásárolni, a mi célunk az, hogy biztosítsunk egy olyan helyet, ahonnan beszerezhetitek azokat a kiegészítőket, amelyeket már hetek óta figyeltek, amelyekkel még a játék is jobban megy, vagy csupán valami újdonságra vágytok. Ahhoz azonban, hogy mindezt a lehető legjobban sikerüljön megvalósítani újra szükségünk van a segítségetekre.
Volt már a témával kapcsolatban egy szavazás, amelyben azt kérdeztük, hogy milyen fajta perifériát látnátok szívesen a bolt kínálatában. Most ennél pontosabb visszajelzéseket szeretnénk tőletek kapni. Elsősorban arra vagyunk kíváncsiak, hogy melyek azok a márkák, típusok, amelyeket szívesen látnátok, vásárolnátok a boltban. Esetleg lenne olyan dolog amit már most szívesen megvásárolnátok ha egy picit olcsóbb lenne? Vagy fejtsétek ki bővebben, hogy szerintetek merre kellene nyitni, mi az, amit máshol nem nagyon látni de mindenképpen szeretnétek az asztalotokon látni, a kezetekben fogni vagy a fejeteken viselni.
Másrészt mennyire tartjátok fontosnak, hogy rendszeresen készítsünk teszteket a régi/új termékekről, akár hazánk legjobb játékosainak bevonásával? Mennyire befolyásolná ez a döntéseteket egy-egy termékkel kapcsolatban? Melyik egérről, egérpadról, billentyűzetről vagy fejhallgatóról olvasnátok tesztet szívesen?
Technics az nem olyan jo azert, Gradohoz nem igazan volt szerencsem, egyebkent hasonlot akartam irni en is, azaz:
Szerintem a fulesekre van a legtobb ertelme kedvezmenyt adni, mert arban azok a huzosabbak inkabb, de jo lenne bevenni a repertoarba nem gamer fejhallgatokat is, bizonyara lennenek arra is erdeklodok.
Mondjuk engem speciel Sennheiser IE 8 lehetseges, hogy erdekelne valami akciosabb aron v. az igazi inyencsegek, mint az Ultimate Ears Triplefi 10.
(Klipsch x10 se rossz, csakhat konnyen szetbaszodik sajnos a kabele es meg nagyobb akcio eseten is tul draga lenne ahhoz, hogy fel evente cserelgesse az ember.. ennyiert minimum 3-4 evre vasarol az ember fulest, de leginkabb orokeletre.)
BTW milyen fulesed van?
Most néztem meg, hogy írtál, bocs a kései válaszért:)
Audiofil emberke vagyok:) PC-hez:
Sennheiser HD595+AUDIOTRAK - Prodigy HD2 + Egyedi építésű fejhallgató erősítő
Hordozható:Meizu M6+Sennheiser Cx-500 / Sony MDR-EX90
Denon fülesek is kellemesen vállalhatóak maradjunk annyiban:)
Beszerezhető minden fülhallgató. Privátbatban ha érdekel, leírok mindent:)
Sajnos ezek a gamer cegek (Steelseries, Razer, Qpad, etc.) forintot nem ernek fejhallgatok teren, mind-mind 0,5-1,5 ev tavlatara vannak tervezve. Mikrofon meghal, kontaktos lesz az egyik oldala, esetleg mindketto, alapbol pocsek a hangminoseg illetve az opcionalisan hozzajuk kapott usb hangkarik se ernek semmit, ha fejhallgatot vesz az ember es mindenaron mikrofonosat akar, akkoris azt javaslom, hogy Sennheisert vegyen, mert mar a regebbi PC 160 modell is jobb ezeknel a fos gamer headseteknel, de a PC 350 3x kenterbeveri akarmelyiket. A most kijovo PC 360 meg felveszi a versenyt a nem gamer celra tervezett fejhallgatokkal is a 30-40-es kozepar kategoriaban ami a hangzast es teret illeti.
hat vegulis volt ra garancia es miutan elso tonkrement es a masodik is mindig kicsereltek ingyen :P
most az uccsonal kellet rafizetni mert fekete usb volt mar csak tehat igy mondjuk 24 000-ert 1 even belul 3 fajta siberiam volt, azt is lehetne ram mondani hogy en vagyok a tesztember :P
am igen sennhesier jobb de arban is sajnos :( pc360 igen jo csak lehet hogy hulyeseg amit irok de pl media markt-ba 40-50 ezer korul volt.
amugy hihetetlen hogy IEM,DH nekem csak most esett le hogy sennheiser helicopter fulessel toljak ami 800$-art kostal :/ ami ugy kb 200 000 ft :)
ja igen amilyen fulesed van Tomi olyat enis kaptam kolcsonbe de egy bajom volt vele hogy ha sokaig van rajtad nyomja a fuled :S amugy szerintem jo :)
lehet benne vmi mert ez nekem 1 even belul a 3. steelseries siberiam mert vagy a mikrofon vagy a kabel ment szet :(
es kepes lennel ujra olyat venni? :P
Sajnos ezek a gamer cegek (Steelseries, Razer, Qpad, etc.) forintot nem ernek fejhallgatok teren, mind-mind 0,5-1,5 ev tavlatara vannak tervezve. Mikrofon meghal, kontaktos lesz az egyik oldala, esetleg mindketto, alapbol pocsek a hangminoseg illetve az opcionalisan hozzajuk kapott usb hangkarik se ernek semmit, ha fejhallgatot vesz az ember es mindenaron mikrofonosat akar, akkoris azt javaslom, hogy Sennheisert vegyen, mert mar a regebbi PC 160 modell is jobb ezeknel a fos gamer headseteknel, de a PC 350 3x kenterbeveri akarmelyiket. A most kijovo PC 360 meg felveszi a versenyt a nem gamer celra tervezett fejhallgatokkal is a 30-40-es kozepar kategoriaban ami a hangzast es teret illeti.
Vegyetek Sennheiser (NE PCXXX típust)-AKG (BOSE, Grado, Technics) hangcuccot. Ne az agysztárolt Stealseries meg Razer füleseket. Próbáljátok ki valahol, és érezzétek a különbséget:)
lehet benne vmi mert ez nekem 1 even belul a 3. steelseries siberiam mert vagy a mikrofon vagy a kabel ment szet :(
Vegyetek Sennheiser (NE PCXXX típust)-AKG (BOSE, Grado, Technics) hangcuccot. Ne az agysztárolt Stealseries meg Razer füleseket. Próbáljátok ki valahol, és érezzétek a különbséget:)
Technics az nem olyan jo azert, Gradohoz nem igazan volt szerencsem, egyebkent hasonlot akartam irni en is, azaz:
Szerintem a fulesekre van a legtobb ertelme kedvezmenyt adni, mert arban azok a huzosabbak inkabb, de jo lenne bevenni a repertoarba nem gamer fejhallgatokat is, bizonyara lennenek arra is erdeklodok.
Mondjuk engem speciel Sennheiser IE 8 lehetseges, hogy erdekelne valami akciosabb aron v. az igazi inyencsegek, mint az Ultimate Ears Triplefi 10.
(Klipsch x10 se rossz, csakhat konnyen szetbaszodik sajnos a kabele es meg nagyobb akcio eseten is tul draga lenne ahhoz, hogy fel evente cserelgesse az ember.. ennyiert minimum 3-4 evre vasarol az ember fulest, de leginkabb orokeletre.)
nekem van egy ehhez hasonló szemüvegem, nálam a több órás (szemüveg nélküli) játék kb. "szemrákot" okoz némely esetekben, de ha felveszem és azt használom akkor kevésbé folyik ki a szemem.
Ami nekem tetszik benne az, hogy szűri a káros sugarakat és több órás játék után sem fáradt annyira a szemem. Ami nem az pedig a sárga szín, NÉHA idegesítő tud lenni amikor mindent sárgának látsz...
Személyes tapasztalatom nincs a "Scope" csodával, de biztos nem egy vacak szemcsi.
sarga szin nem problema mert van feketebol is :) vagyis az uvege kek.
Vegyetek Sennheiser (NE PCXXX típust)-AKG (BOSE, Grado, Technics) hangcuccot. Ne az agysztárolt Stealseries meg Razer füleseket. Próbáljátok ki valahol, és érezzétek a különbséget:)
nekem van egy ehhez hasonló szemüvegem, nálam a több órás (szemüveg nélküli) játék kb. "szemrákot" okoz némely esetekben, de ha felveszem és azt használom akkor kevésbé folyik ki a szemem.
Ami nekem tetszik benne az, hogy szűri a káros sugarakat és több órás játék után sem fáradt annyira a szemem. Ami nem az pedig a sárga szín, NÉHA idegesítő tud lenni amikor mindent sárgának látsz...
Személyes tapasztalatom nincs a "Scope" csodával, de biztos nem egy vacak szemcsi.
lattam, olvastam.. de ez 1 kalap szar. Semmi ertelme, vicc.
nekem van egy ehhez hasonló szemüvegem, nálam a több órás (szemüveg nélküli) játék kb. "szemrákot" okoz némely esetekben, de ha felveszem és azt használom akkor kevésbé folyik ki a szemem.
Ami nekem tetszik benne az, hogy szűri a káros sugarakat és több órás játék után sem fáradt annyira a szemem. Ami nem az pedig a sárga szín, NÉHA idegesítő tud lenni amikor mindent sárgának látsz...
Személyes tapasztalatom nincs a "Scope" csodával, de biztos nem egy vacak szemcsi.
Steelseries,razer,zowie, pár qpad cucc(egérpad, füles), microsoftból 1-2 egér(sidewinder, intellik), logiból is egy pár egér jöhetne. A sok termék azért is lenne jó, mert a vásárlók nem szeretnek minden egyes boltba átmászni(én legalábbis így vagyok ezzel), mert az adott boltban nem található mind az amit keres... Így a vevő a termékek széles választékából EGY helyen tud rendelni / venni.
ss,roccat,razer,Microsoft 1.1A, ilyen csomagok lehetnének h. xy egérped egér és füles, vagy h. pl. mi tesszük, össze mi legyen benn abba a 3as csomagban, de így együtt valamennyivel olcsóbb lenne.
Haver, ez az internet dolog egy nagy szar. Komolyan nem vágom. Kibaszott millió kölyök baszakszik itt össze-vissza a billentyűzetével, meg panaszkodnak mindenről. Rinyál, hogy mi megy a tévében, meg ilyen hülyeségek. Seggarcok.
igen jo a zowie de 1.1 18-ert hat inkabb ss xai mar...
scope szemuveg engem is erdekelni :D de arat meg steelseries.com on se lattam .. sot meg azt se h lehet kapni :D
Szerintem készithetnétek egy alkalmazást ahol mindenki kitalálhatja a neki legjobbat.Kicsit olyan lenne mint a pcx.hu-n a gépösszerako. Esetleg lehetne 3 azonos márkájuk termék esetén kedvezmény és a razer termékek kibövitése gondolok itt a táskát, telefontartok, polok . sapkák. De nem csak a Razernek hanem minden márkátol ilyen kis kiegészitöket szeretnék látni mert máshol nem találtam visszon én pl szeretnék egy Razeres táskát.
én a razer-nél maradok... de tényleg lehetne kicsit olcsóbb a füles, nekem is az kéne karácsonyra :-)
emellett szerintem a legjobb játékosok "bevonása" sem lenne rossz ötlet.:)
pl jó billentyűzetek is ami nem drága de játékhoz alkalmas . de jöhet steelseries , roccat , razer
Haver, ez az internet dolog egy nagy szar. Komolyan nem vágom. Kibaszott millió kölyök baszakszik itt össze-vissza a billentyűzetével, meg panaszkodnak mindenről. Rinyál, hogy mi megy a tévében, meg ilyen hülyeségek. Seggarcok.
Hát igen,meg kell hagyni azért nem olcsók a cuccok,de engem is a SteelSeries vonz.
Azért télleg lejjeb mehetnének a cuccok árai,mert ez mind2 fél szempontjából jó lenne.
Ui.:Nem írok többet,mert ozy már megtette helyettem.+++++
Engem csak a Steelseries cuccok érdekelnek...ez bevállt nem akarok válltalni.
Személy szerint fejhallgatót szívesen vásárolnék azt is persze csak SS-t azon belül siberia v2 usb vagy 7H még nem döntöttem el...de ha ezeknek az árai lejjebb mennének nem sokáig halogatnám és rendelnék is, és szerintem nem csak én vagyok így ezzel, 1-2 ezer forint is sokat számíthat és valszeg több vásárlótok lenne, és mindenképpen fejhallgatók felé nyitnék a helyetekben hisz ezeknek van ára és van miből engedni...ez csak az ÉN véleményem.
hát igen, csak nem mindenkinek engedi meg a pénztárcája :[
steelseries siberia v2 olcsóbban szerintem mindenkinek jól esne :D meg azt láttam hogy kevés a billentyűzet.
Én karácsonyra egy ss siberia v2-t és egy billentyűzettel terveztem meglepni magam, gondolom az első nem egyedül az én kedvencem.
Engem csak a Steelseries cuccok érdekelnek...ez bevállt nem akarok válltalni.
Személy szerint fejhallgatót szívesen vásárolnék azt is persze csak SS-t azon belül siberia v2 usb vagy 7H még nem döntöttem el...de ha ezeknek az árai lejjebb mennének nem sokáig halogatnám és rendelnék is, és szerintem nem csak én vagyok így ezzel, 1-2 ezer forint is sokat számíthat és valszeg több vásárlótok lenne, és mindenképpen fejhallgatók felé nyitnék a helyetekben hisz ezeknek van ára és van miből engedni...ez csak az ÉN véleményem.
MINDENKI véleménye érdekel minket. Így köszönjük a tiédet is.
- Önben testet ölt az erőszakra való hajlam... - Higgye el nem vagyok őrült, a világ az amivel baj van...
Engem csak a Steelseries cuccok érdekelnek...ez bevállt nem akarok válltalni.
Személy szerint fejhallgatót szívesen vásárolnék azt is persze csak SS-t azon belül siberia v2 usb vagy 7H még nem döntöttem el...de ha ezeknek az árai lejjebb mennének nem sokáig halogatnám és rendelnék is, és szerintem nem csak én vagyok így ezzel, 1-2 ezer forint is sokat számíthat és valszeg több vásárlótok lenne, és mindenképpen fejhallgatók felé nyitnék a helyetekben hisz ezeknek van ára és van miből engedni...ez csak az ÉN véleményem.
A Steelseries kiadott egy új Scope nevü szemüveget, amit még sehol nem kapni az országban, és kifejezetten a 3D-s játékokhoz készítették. Karácsony előtt, ha sikerülne beszerezni, örök hálám üldözne...