Kova: könnyű, és szimmetrikus
Cikkek/Interjúk 2009. december 18. 24 hozzászólás 4794 olvasásA Roccat új egerét Kova névre keresztelte el, és úgy tartja, az minden felsőkategóriás gamer-igényt kielégít, ezért részévé is tette az általa kitalált SMDS-nek (Smart Desktop Management System): ez a csomag a cég szerint teljes és csúcskategóriás megoldást nyújt az effektív és tartalmas játékhoz azzal, hogy kizárólag egymáshoz hangolt, egyedi, tetszetős és minőségi perifériákat foglal magába… vagy valami ilyesmi.

Bár egy egész SMDS nem állt rendelkezésünkre, de a Kova adatait mindenképpen ellenőrizni akartuk, ezért a Pixel segítségével meg is kaparintottunk egy példányt, amit az ICL Winter Edition alkalmával villámteszteltünk.
Ami engem személy szerint elsőre megfogott a rágcsálóban, az a formája: igazi keményvonalas, sehol egy babazsúr hangulatú ív, egy habkönnyű, gömbölyded forma. Belevaló élek találkozása, markáns vonalak, bazi betűkkel márkanév a jobb gombon; igazi férfias megjelenés, a megkérdezett lányok is maximum a szépen színt váltó led-eket dicsérték, a formát semmiképpen. Kicsit olyan érzés fog el, amikor ránézek a Kovára, mint egy álomautó kiállításon, mikor a Lamborghini standjához érkezik az ember: az élek és törések művészi kialakítását látva érzi, hogy ez egy maradandó dolog, más, mint a többi! Ez pedig – ahogy a felső kategóriás autóknál, úgy a magas értéket képviselő beviteli eszközöknél is – fontos kategória, mert a különbözés, a kitűnés a játékosok egójának fontos része.
És rögtön itt mondjuk is ki a termék legnagyobb hiányosságát, amely azért kevésbé szubjektum, mint hogy tetszik, avagy nem. Pont a dizájn, és a szimmetria miatt középen hosszában végigfutó törés miatt az egér hosszabb távon (30-35 perc múltán) nagyot veszít a komfortérzetéből. Félreértés ne essék, nem szúr, nyom, vagy fáj; csak kérlelhetetlenül ott van, jelzi a jelenlétét, és elvonja a figyelmet, ami pedig nem szerencsés dolog.
A kialakításból fakadó hasonló sajátosság a széles görgő (szintén a kétkezes kialakításnak tudható be), amely közepén ugyancsak törés található. Ez, mivel annyit nem használjuk, nem zavaró, de a dizájn szempontjából igen szerencsés.
Nem szabad elmenni a fénytechnika mellett sem. Elsőre azt hittem ez amolyan parasztvakítás - minden jel erre mutatott -, mert a programozható színeket és effekteket használó 4 világító résznek semmi érdemi funkciója nincsen (ahogy anno a Diamondback Plasma esetében sem volt értelme a feláras „más” színnek, mégis rohantam megvenni, mert tetszett). De működés közben igen impozáns, szó szerint szép a dolog; Vácon többen kérdeztek rá a fényekre, mint a pontosságra!
Bár villámtesztet csináltunk, azért a funkcionalitást is próbáltuk a rendelkezésünkre álló rövid idő alatt belőni. Az első, ami ezen a területen szembetűnik, az egér elenyésző súlya. Mindössze 90 grammjával tényleg a szuper-könnyűsúlyban indul; van, aki ezt szereti, van, aki nem és a súlyosabb darabokra esküszik.
A kétkezes kialakítás ennél az egérnél talán jobban sikerült a tervezőknek, mint eddig bárkinek. Tényleg ugyanaz az érzés jobb és balkézzel, a világon semmi sem zavarja a szimmetriát. Mindkét oldalon megtalálható a „Griptech Side Area”, azaz a hüvelykujj csúszását akadályozni hivatott kis terület, ami nagyon kellemes tapintású, jó komfortérzetet ad, és tényleg biztosítja a szükséges tapadást. A szimmetrikus tervezésnek azonban ára van: a hirdetett 5+2 gomb például, ami annyit jelent, hogy van 5 gombod, és még 2 az egéren, amit akkor használhatnál, ha a másik kezeddel használnád az egeret.

Bár a CD azért mellékelve van, de tény, hogy célszoftver nélkül is megállja a helyét az egér – több notebook-hoz is csatlakoztattuk, és mindenhol szépen felismerte és csatolta a rendszer, nem volt működési zavar. Mindenképp érdemes megmelíteni, hogy ezt nem csak PC-n tudja produkálni a kis rágcsáló, hanem MAC-n is.
Operációs rendszerben és egyéb programban prímán helyt állt, könnyed, egyenletes siklást garantált a gyári skatez, és annak emberi ész által fel nem fogható alakja nem mellékesen egy időre mentesíti a Roccat-es fiúkat az után gyártott termékek miatti bevételkiesés okozta fejfájástól. Photoshop-ban gond nélkül készítettük el a Shoucast-erek avatarképeit, minden részletében tényleg klasszis volt az eszköz.
Játékban egy kis CS 1.6 kapott helyet, itt már akadtak kihívások. A megszokottnál jelentősen csekélyebb súly miatt egy-egy mozdulatot a kelleténél nagyobb lendülettel indítottunk, és a fent már említett törés egy fél óra után tényleg éreztette jelenlétét. A kipróbált szövet, műanyag és üveg egérpadokkal viszont szépen együttműködött a Kova, ugyanazt a teljesítményt hozta, hála 3.200 DPI-s optikai szenzorának.

Ha már DPI... Ahogy feljebb írtam mindenféle driver nélkül tudjuk megfelelően működtetni az egerünket, de ugye eddig az ilyen beálításokat leginkább a driveren belül tudtuk beállítani. A Kova -nál az 5. és a 7. gomb segítségével tudjuk alapjáraton a DPI-t növelni, amit az egér a ledek különböző felvillantásával ad tudtunkra. Alapjáraton 800DPI-vel üzemel az egér, ha 1600-ra kapcsolunk akkor két zöld, ha pedig 3200-re akkor két kék villanást láthatunk.
Nagyjából ennyi fért a szűkre szabott ismerkedési időbe, és kettős érzésekkel váltunk el. Mint tárgyat csodálom a Kovát, egyedi kialakítása, szimmetriája és fényárja miatt. De nem tudom, hogy csak ezek miatt el tudnám-e neki nézni a kialakítás miatti használati-érték csökkenést. Talán… egy Lamorghini-vel is a mindennapok nehezek, nem a versenyzés, mégis veszik, venném, ha telne rá. Apropó telne rá…
![]() |
|
10.250 forint körüli árával a Kova a középmezőnybe pozicionálta magát , számos versenytársa akad terítéken. Mindenképpen érdemes ellátogatni a Pixelbe és kipróbálni, hogy a legmegfelelőbben költhesd el karácsonyra kapott pénzed, vagy vegyél ajándékot csapattársadnak:) És ha nem jön be? Van ott tucat számra más opció a jó egerekre!
Dany
Kapcsolódó linkek
szép lett ez nem úgy miint az a 18gombos izé:D
steelseries ikari laser mouse:)
Amúgy nem néz ki rosszul,ha lenne pénzem talán vennék is. ^^
Amúgy nem néz ki rosszul,ha lenne pénzem talán vennék is. ^^

Age of Empireshttp://aoe.rts.hu/
Battlefieldhttp://www.battlefield.hu/
Call of Dutyhttp://www.cod.hu/
Counter-Strikehttp://www.counter-strike.hu/
DOTAhttp://dota.rts.hu/
Half-Lifehttp://www.half-life.hu/
Need for Speedhttp://www.nfs.hu/
StarCrafthttp://sc.rts.hu/
Team Fortresshttp://www.teamfortress.hu/
TrackManiahttp://www.trackmania.hu/
Warcrafthttp://w3.rts.hu/
OGC Webshophttp://shop.ogc.hu/
Steamhttp://www.steam.hu/
Mumblehttp://www.mumble.hu/
Game Starhttp://www.gamestar.hu/
Garry's Modhttp://www.gmod.hu/
Grand Theft Autohttp://www.gta.hu/
Mafiahttp://www.mafia-game.hu/
Minecrafthttp://www.minecraft.hu/
Quakehttp://www.quake.hu/
Red Orchestrahttp://www.redorchestra.hu/
Terrariahttp://www.terraria.hu/








Index