Mumble Nézet News Hasábok Régi Játék oldalak Szolgáltatás oldalak Partner oldalak
Bezárás

CSHU - Hungarian Counter-Strike Portal

DeadLine 

DeadLine Jelentkezés a csapatba

Előtag:
Alapítás:
dl`
2009. 01. 19.
Tagok:
Honlap:
4294967294 fő
A csapatról:

CompulSivE` end.

2011. január 21. BBSz 103 hozzászólás 3976 olvasás

Mint minden jónak, ennek a csapatnak is vége szakadt.

Az ICL sorozat 7. állomása után, ahol ezzel a csodálatos csapattal sikerült elérnünk egy számotokra és számunkra is meglepő eredményt, úgy éreztem, hogy ebben a csapatban még bőven van, de sajnos tévedtem.

A csapatban, a fent említett LAN óta, egyszerűen folyamatos romlás indult el, magam sem tudom, hogy milyen okból. Az esti játékokat korántsem tudtuk úgy élvezni, ahogy eddig és a teljesítményünk is iszonyatosan leromlott, ami meg is látszik a Fastcupok és a 3. Infinity Cup eredményein. Az utóbbi időben, morális és motivációs problémák merültek fel, miszerint a csapatban ment a folyamatos kiégés és veszekedés, ami elvette aNakin atomfej és az én kedvemet is a folytatástól. Ez a lavina, ami még a LAN után indult el, az elmúlt 2 hétben, egy sokkal meredekebb lejtőre ért, és most érte el azt a pontot, ahol megállt. atomfej bejelentette távozását és aNakin meg én is elgondolkodtunk, hogy most akkor hogyan tovább. Kettőnk közül először én mondtam ki a végét majd aNakin melynek következtében drugsdog is eltűntette a CompulSivE prefixet a nevéből így szerintem joggal jelenthetem be, hogy a csapat a mai naptól fogva megszűnt.

Mielőtt még bárki is feltételezné, hogy egymással, személyiségbeli problémáink lennének, ezt meg kell cáfolnom. Ez alatt az együtt töltött majdnem 1,5 év alatt, olyan mély barátságok kötődtek, melyekre a kezdetekben nem is gondoltam volna. A kapcsolatot tartani fogjuk, és ha minden igaz, még a szalagavatómra is lenéznek, de ez egy másik történet.

Skill ügyileg is csak jót tudok mondani társaimról, hiszen mindegyikőjük nagyon durva aimer és sok éves tapasztalattal a hátuk mögött, nagyon okosan is játszanak. Akik épp csapatba keresnek embereket, azoknak bátran ajánlom őket, hiszen emberileg és játéktudásilag is mindannyian megállják a helyüket.

Nagyon sajnálom, hogy így alakult, de mint kezdőmondatomban említettem, egyszer minden jónak vége szakad.

Utolsó szóként, további sok sikert kívánnék volt csapattársaimnak, remélem lesz még alkalmam bármelyikőjükkel is játszani.

Köszönöm mindenkinek a támogatást, szurkolást és első sorban az xzn.hu-nak az utóbbi 3 hónapi szponzorálást.

Flame-et ha kérhetem mellőzzétek.

Üdv.: BEBA$z
avatar #103
aaaaeeee 2011. január 28. 1237 hozzászólás 273.
Válasz Hopihe #99. hozzászólására
haver ha ez baj neked hogy kérdeztem hogy volt e ilyen csapat akkor baj van nálad egyszerűen még nem hallotam rólatok úgy hogy megmaradtatok volna, ennyi.
te amúgy kivagy?
#102: tagok odabasznak.
aThaC 20:30 - 2010 dec utaán hirtelen vissza jöttél megvédeni a haverod te egy igazi teshóvagy... nem minden nap találni ilyet
avatar #102
tomek. 2011. január 27. 2739 hozzászólás 79.
Előtag: dl'
Alapítás: 2009. 01. 19.
Tagok: 4294967294 fő ? :D
Credere Obbedire Combattere !
avatar #101
tomek. 2011. január 27. 2739 hozzászólás 79.
majd kövi csapival :D
Credere Obbedire Combattere !
avatar #100
BBSz 2011. január 25. 1556 hozzászólás 205.
Válasz Hopihe #99. hozzászólására
haver ha ez baj neked hogy kérdeztem hogy volt e ilyen csapat akkor baj van nálad egyszerűen még nem hallotam rólatok úgy hogy megmaradtatok volna, ennyi.
jaoké.
Let the game begin!
avatar #99
Hopihe 2011. január 25. 496 hozzászólás 754.
Válasz BBSz #98. hozzászólására
kifejtenéd, hogy mégis mi bajod velem / velünk ?
haver ha ez baj neked hogy kérdeztem hogy volt e ilyen csapat akkor baj van nálad egyszerűen még nem hallotam rólatok úgy hogy megmaradtatok volna, ennyi.
ments
avatar #98
BBSz 2011. január 25. 1556 hozzászólás 205.
Válasz Hopihe #95. hozzászólására
volt ilyen csapat?
kifejtenéd, hogy mégis mi bajod velem / velünk ?
Let the game begin!
avatar #97
Husky 2011. január 25. 2149 hozzászólás 123.
Válasz Hopihe #95. hozzászólására
volt ilyen csapat?
ja.
http://www.youtube.com/user/HuNHusky
avatar #96
tmk. 2011. január 25. 8231 hozzászólás 6.
Válasz Husky #91. hozzászólására
szia
csőő
High vagyok , és szupersztár .
avatar #95
Hopihe 2011. január 25. 496 hozzászólás 754.
volt ilyen csapat?
ments
avatar #94
necs 2011. január 25. 31 hozzászólás 5037.
Válasz BBSz #79. hozzászólására
Köszi mindenkinek, aki jó szavakkal illetett! :)
jó szavak bebasz az február 11-én lesz :D ahol iszunk :D:D:D és kapsz 1 maflást a vezértől és a brigádtól :D főleg anakinra vigyázunk :D

avatar #93
necs 2011. január 25. 31 hozzászólás 5037.
Válasz rudii #57. hozzászólására
Nem ismertelek tieteket, de ugy erzem nem is baj. Elmult napokba kikaptatok firingsquad-tol es elkezditek sirni, hogy csalnak stb?!?!? Meg, hogy N megy lanra es egy utes? Kemenyek vagytok? Grat nektek, ez melto egy lanos csapathoz! Birom akik a lanra verik magukat, amikor meg kikapnak egy olyan klantol aki netan meg nem jart lanon, egybol sir a szajuk, hogy csalnak...De persze ilyen dolgok nem igen latnak napvilagot.
azért ez nem így van hogy mi a lanra vertük magukat mert mi csak játszani mentünk le és nem nyerni!!! de szerintem nem mi sírtunk hanem ti mert 0-t kaptatok!!!! nem szoktunk kemények lenni csak ha anyáznak nekünk meg flegmáznak azokat nem kedveljük és reagálunk rá!!! mi sosem vertük magunkat hogy laonon egyre jobb eredményeket értünk el sőt mi nem becsültük le a kisebb csapatokat sem és ha nyerünk is mi voltunk azok akik odamentek elöszőr kezet fogni velük!!!!! na mind1 nem nagyon érdekel amit irkálsz de ez már felháborító volt és közbe kellet szólnom!!! csoki!!!
avatar #92
...
avatar #91
Husky 2011. január 24. 2149 hozzászólás 123.
Válasz tmk. #90. hozzászólására
hali
szia
http://www.youtube.com/user/HuNHusky
avatar #90
tmk. 2011. január 24. 8231 hozzászólás 6.
Válasz BBSz #88. hozzászólására
hello
hali
High vagyok , és szupersztár .
avatar #89
SzamdejZ 2011. január 23. 17 hozzászólás 6622.
(N) ... Nekem tetszett a játékotok
avatar #88
BBSz 2011. január 23. 1556 hozzászólás 205.
Válasz tmk. #87. hozzászólására
szia
hello
Let the game begin!
avatar #87
tmk. 2011. január 23. 8231 hozzászólás 6.
Válasz BBSz #79. hozzászólására
Köszi mindenkinek, aki jó szavakkal illetett! :)
szia
High vagyok , és szupersztár .
avatar #86
-LSdm- 2011. január 23. 1449 hozzászólás 225.
:(
Gyújtom az uccsót, hagyom hogy szúrjon Ez ragadós szabadság, végig szívom Szítom a tűzet, itt az érzelem üzlet Ahol életek függnek a legszebb nőktől A hercegnőktől minden herceg görcsöl
avatar #85
LYRI 2011. január 23. 2353 hozzászólás 106.
Válasz aaaaeeee #82. hozzászólására
Én most arról beszélek, hogy szanaszétt égtél compulsive ellen vagy más ellen mire oda jutottatok :)
és akkor fraget sem nagyon lőttél vagy tévedek. "ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem ismerlek el mint egy ügyes játékost" ne keverjük a szart :]

Rudii: neked meg csak annyit hogy bebasz ék sztem bárhol kipakolnának titeket :DDDD

1 fs meg sztem hadjuk azt a klánt :DDDD
te se égnél ki kevésbé ha tudnál pár dolgot :)
http://lyri.blog.hu
avatar #84
Gy3pi 2011. január 23. 426 hozzászólás 881.
gyertek moházni Ti is!:)
respect
avatar #83
egziSt 2011. január 23. 1431 hozzászólás 228.
Válasz Lazer #63. hozzászólására
már nem azért, de ha firingsquad nem csal akkor miért törölték magukat amikor 8 vereségük volt ESL-en? Nyilván nagyon jók csak a wire a kifogás ami persze nem túl jó hiszen aeq mellett sem lőtték amit még az én 8 éves gépem is vitt!
ezt nemis olvastam de adom ++++ :D:D
avatar #82
aaaaeeee 2011. január 23. 1237 hozzászólás 273.
Válasz LYRI #67. hozzászólására
"LYRI lehet lófaszt nem adott a csapatra de a többiek hajtottak "

te honnan veszel ekkora baromsagokat? csak ha a fragelést vesszük becupon robi utan a 2.legjobb voltam a csapatban icl7-en pedig a legjobb. tény hogy a compulsive ellen már szétvoltam égve de összességében pont nem hiszem azt hogy lofaszt se tettem hozzá :) de megint elöjön az hogy fogalmad sincs arrol amirol irsz de nemgaz. gl
Én most arról beszélek, hogy szanaszétt égtél compulsive ellen vagy más ellen mire oda jutottatok :)
és akkor fraget sem nagyon lőttél vagy tévedek. "ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem ismerlek el mint egy ügyes játékost" ne keverjük a szart :]

Rudii: neked meg csak annyit hogy bebasz ék sztem bárhol kipakolnának titeket :DDDD

1 fs meg sztem hadjuk azt a klánt :DDDD
aThaC 20:30 - 2010 dec utaán hirtelen vissza jöttél megvédeni a haverod te egy igazi teshóvagy... nem minden nap találni ilyet
avatar #81
mAESTRO. 2011. január 23. 280 hozzászólás 1272.
sajnálom h szétváltatok.sokjót GL.
avatar #80
csabibacsi 2011. január 23. 1598 hozzászólás 200.
Válasz BBSz #79. hozzászólására
Köszi mindenkinek, aki jó szavakkal illetett! :)
szivesen
RazieL-.- : "BAZDMEG EZEK TELEÍRJÁK A PROFILOMAT" RazieL-.- : "KURVA CSABIBÁCSI"
avatar #79
BBSz 2011. január 23. 1556 hozzászólás 205.
Köszi mindenkinek, aki jó szavakkal illetett! :)
Let the game begin!
avatar #78
szenko 2011. január 23. 2093 hozzászólás 130.
Válasz Lazer #63. hozzászólására
már nem azért, de ha firingsquad nem csal akkor miért törölték magukat amikor 8 vereségük volt ESL-en? Nyilván nagyon jók csak a wire a kifogás ami persze nem túl jó hiszen aeq mellett sem lőtték amit még az én 8 éves gépem is vitt!
Adom, valahogy esl-en tényleg nem voltak top csapat. Természetesen sosem csaltak:D
A szenilitás biztos jele, ha elfelejtjük befeje
avatar #77
silEnt_ 2011. január 23. 747 hozzászólás 482.
azért gl továbbra is! ;> ;)
www.here2stay.eu
avatar #76
pheet 2011. január 22. 408 hozzászólás 930.
Válasz rudii #69. hozzászólására
Tudod valtoznak az idok...Errol beszelek le se alltak veluk, de igen lealltak veluk ki is kaptak, inkabb azok a jatekosok mir ereznek akik staroljak magukat pl itt is. Jatekba meg be nem all a szajuk...jo midn1 haggyuk, biztos azert oszlanak fel mert olyan jok...
Ismerlek.Sokkal kisebb vagyok is nálad.De azért ezt most nem vártam tőled
Lebénítlak,mint Demszky a fővárost!
avatar #75
egziSt 2011. január 22. 1431 hozzászólás 228.
Válasz rudii #62. hozzászólására
Meg ez a baj nagyon sok olyan csapattal akik tudnak jatszani, hogy semmibe se veszik azokat akik naluk gyengebbek. Tipikus magyar beallitotsag csak magamra gondolok masok leszarva. Ha vesztunk leoltjuk ellenfelet mi vagyunk jobbak ugy is csaltak, ha meg nyerunk "ennyik vagytok" szoveggel tavozunk. Mert korolbelul ez megy. Hol szeretnenk itt igy elerni eredmenyt nem csak itthon? Persze nem rolam van szo kis publamerrol. De megis erdekel, hogy jatszanak a nagyok. Aztan ha netan osszefutsz veluk egy war alakalmabol ilyeneket kapsz, es igy teljesen megvaltozik a velemenyed. Miert van az nagy szazalekba, hogy aki mar tud nagykepu lesz? Megertem, hogy van mire, mert letett mar valamit az asztalra, de az nem azt jelenti, hogy nem kene figyelembe vegye o is kezdte valahol. Nem azt mondani neki, hogy "torold" hanem segiteni stb. Na mindegy nem irok tobbet, hugy is kapom offokat...:S
ember te miről beszélsz ? :ASD tudod kik ezek az arcok? nemhiszem... olyanokat hánysz ide fórumra folyamatosan h felfordul a gyomrom néha komolyan mondom... milyen firingsquad? mégha össze is futottak egy mirces csoda alkalmával akkor se hiszem h 3 körnél többet hoztak. Nemtom mér ide irod h itt sztárolják magukat meg hasonlók. Csak megsugom neked barátom h a compulsiveből csak bebasz az aki kb. folyamatosan fórumozik. Ők pont nem azok a fóromfighter team voltak, akik ide szarták a kifogásokat. Azt meg h feloszlottak azért írták ki mert sokan szerették őket és szinpatikusak votlak a magyar közösség nagyrésze számára. De te megint beirod a nem ide illő fasságaidat kb. 0 rálátással.

P E A C E
avatar #74
nRwn_qsRRR 2011. január 22. 503 hozzászólás 744.
Válasz -EDEM- #72. hozzászólására
rudi most inkabb vedd laposra a szad;) 19 evesen csak tudnek szoveget ertelmezni
:DDDDDDD
avatar #73
FaNaT1k.-_ 2011. január 22. 871 hozzászólás 406.
Válasz Husky #70. hozzászólására
ha végig olvastad volna amit írt akkor tudnád, h miért oszlottak fel. Tudod, ha a fórumra tudsz szakérteni akk nézd meg, h miről szakértesz, am meg hidd el, h hallani fogunk még a compulsive játékosairól, mert tehetségesek.

am ahogy nézem van macis kötődésed, az igaz, hogy 1x jelentkezett a Maci a becupra steam nélkül v ez csak fake?:D mert ilyesmit hallottam.
EZTNEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE:D:D:D:D:D:D:D:D:D:

sirok gecixdXDD

amúgy kár, egyik kedvenc csapi volt :(
sok sikert a továbbiakban
avatar #72
-EDEM- 2011. január 22. 2459 hozzászólás 98.
Válasz rudii #69. hozzászólására
Tudod valtoznak az idok...Errol beszelek le se alltak veluk, de igen lealltak veluk ki is kaptak, inkabb azok a jatekosok mir ereznek akik staroljak magukat pl itt is. Jatekba meg be nem all a szajuk...jo midn1 haggyuk, biztos azert oszlanak fel mert olyan jok...
rudi most inkabb vedd laposra a szad;) 19 evesen csak tudnek szoveget ertelmezni
Soha nem próbálok semmit se kétszer, soha nem állok szembe a fénnyel, Nem én leszek ki a szarban majd térdel!
avatar #71
Válasz rudii #69. hozzászólására
Tudod valtoznak az idok...Errol beszelek le se alltak veluk, de igen lealltak veluk ki is kaptak, inkabb azok a jatekosok mir ereznek akik staroljak magukat pl itt is. Jatekba meg be nem all a szajuk...jo midn1 haggyuk, biztos azert oszlanak fel mert olyan jok...
TE

EGY

NAGYON

NAGY

FOGYATÉKOS

VAGY

true story !!4444fourfourfour
JA VÁGOMMMM
avatar #70
Husky 2011. január 22. 2149 hozzászólás 123.
Válasz rudii #69. hozzászólására
Tudod valtoznak az idok...Errol beszelek le se alltak veluk, de igen lealltak veluk ki is kaptak, inkabb azok a jatekosok mir ereznek akik staroljak magukat pl itt is. Jatekba meg be nem all a szajuk...jo midn1 haggyuk, biztos azert oszlanak fel mert olyan jok...
ha végig olvastad volna amit írt akkor tudnád, h miért oszlottak fel. Tudod, ha a fórumra tudsz szakérteni akk nézd meg, h miről szakértesz, am meg hidd el, h hallani fogunk még a compulsive játékosairól, mert tehetségesek.

am ahogy nézem van macis kötődésed, az igaz, hogy 1x jelentkezett a Maci a becupra steam nélkül v ez csak fake?:D mert ilyesmit hallottam.
http://www.youtube.com/user/HuNHusky
avatar #69
rudii 2011. január 22. 412 hozzászólás 922.
Tudod valtoznak az idok...Errol beszelek le se alltak veluk, de igen lealltak veluk ki is kaptak, inkabb azok a jatekosok mir ereznek akik staroljak magukat pl itt is. Jatekba meg be nem all a szajuk...jo midn1 haggyuk, biztos azert oszlanak fel mert olyan jok...
avatar #68
Husky 2011. január 22. 2149 hozzászólás 123.
Válasz rudii #62. hozzászólására
Meg ez a baj nagyon sok olyan csapattal akik tudnak jatszani, hogy semmibe se veszik azokat akik naluk gyengebbek. Tipikus magyar beallitotsag csak magamra gondolok masok leszarva. Ha vesztunk leoltjuk ellenfelet mi vagyunk jobbak ugy is csaltak, ha meg nyerunk "ennyik vagytok" szoveggel tavozunk. Mert korolbelul ez megy. Hol szeretnenk itt igy elerni eredmenyt nem csak itthon? Persze nem rolam van szo kis publamerrol. De megis erdekel, hogy jatszanak a nagyok. Aztan ha netan osszefutsz veluk egy war alakalmabol ilyeneket kapsz, es igy teljesen megvaltozik a velemenyed. Miert van az nagy szazalekba, hogy aki mar tud nagykepu lesz? Megertem, hogy van mire, mert letett mar valamit az asztalra, de az nem azt jelenti, hogy nem kene figyelembe vegye o is kezdte valahol. Nem azt mondani neki, hogy "torold" hanem segiteni stb. Na mindegy nem irok tobbet, hugy is kapom offokat...:S
te ilyenkor mi a faszt érzel? a compulsive sztem le sem állt Firingsquaddal játszani már nem azért, szal nem tom, h miről dumálhatsz :DDD am nemazért, de nekem 1ik compulsive-s sem soha nagyképűnek, pedig volt olyan, h Atomfej ellenem volt mixen és 30-ba lőtte magát mégse pofázott mégse villogott, akk miről beszélünk? nyilván te jól tudod, h milyen emberek lehetnek. A másik meg LYRI-t is milyen alapon osztják.. nyilván a kommentezők nagy része olyan játékerőt képvisel mint ő nem? vicc. Szerintem se írj többet, mert nem kíváncsi rád senki.
http://www.youtube.com/user/HuNHusky
avatar #67
LYRI 2011. január 22. 2353 hozzászólás 106.
Válasz aaaaeeee #56. hozzászólására
-Bocsi bebszii az offért 1 et irok és nem replyzek vissza-

Neked mondták már, hogy 1 geci buta és undorító ember vagy?:DDDDDDDDDDDDDDD
te kipakoltál már egy xDk-t? :DDDD LYRI lehet lófaszt nem adott a csapatra de a többiek hajtottak :]
dete kipakoltál már valakit lanon? egy THiS iS-t vagy egy ZSAK KRUMPLIT? vagy más csapatot? mert hogy még 1 [Killer-He@dSh000TttT] klant sem pakoltál ki sehol azis fix

Nyilván kurvajó rálátásaid vannak a dolgokra, csak a véleményed tartsd meg magadnak és ne ide offolj te baszott nyomorék [LEHET MODERÁLNI]

na ennyit akartam peace bocsi az offért bebasz gl továbbiakban még1x :(
"LYRI lehet lófaszt nem adott a csapatra de a többiek hajtottak "

te honnan veszel ekkora baromsagokat? csak ha a fragelést vesszük becupon robi utan a 2.legjobb voltam a csapatban icl7-en pedig a legjobb. tény hogy a compulsive ellen már szétvoltam égve de összességében pont nem hiszem azt hogy lofaszt se tettem hozzá :) de megint elöjön az hogy fogalmad sincs arrol amirol irsz de nemgaz. gl
http://lyri.blog.hu
avatar #66
mortaL 2011. január 22. 2346 hozzászólás 108.
Válasz rudii #57. hozzászólására
Nem ismertelek tieteket, de ugy erzem nem is baj. Elmult napokba kikaptatok firingsquad-tol es elkezditek sirni, hogy csalnak stb?!?!? Meg, hogy N megy lanra es egy utes? Kemenyek vagytok? Grat nektek, ez melto egy lanos csapathoz! Birom akik a lanra verik magukat, amikor meg kikapnak egy olyan klantol aki netan meg nem jart lanon, egybol sir a szajuk, hogy csalnak...De persze ilyen dolgok nem igen latnak napvilagot.
szerintem te most vmi másról beszélsz :d
GRIBB :: lanpex: erekcióm van így nem tudok beszélni
avatar #65
mortaL 2011. január 22. 2346 hozzászólás 108.
Válasz Expecto_Patronum #50. hozzászólására
Az jo read.
btw szolj ha ki mered irni a becses neved, korod.

edit: untouchables vs xDk papiron 80-20 nem?
"mortaLc0re, _" man of the match
ez jó volt:DDD
GRIBB :: lanpex: erekcióm van így nem tudok beszélni
avatar #64
_Kolev_ 2011. január 22. 1144 hozzászólás 299.
Bárcsak olyan lenne a cigány, mint a Jóisten:

Egy lenne belőle, az is láthatatlan!
avatar #63
Lazer 2011. január 22. 317 hozzászólás 1134.
Válasz rudii #62. hozzászólására
Meg ez a baj nagyon sok olyan csapattal akik tudnak jatszani, hogy semmibe se veszik azokat akik naluk gyengebbek. Tipikus magyar beallitotsag csak magamra gondolok masok leszarva. Ha vesztunk leoltjuk ellenfelet mi vagyunk jobbak ugy is csaltak, ha meg nyerunk "ennyik vagytok" szoveggel tavozunk. Mert korolbelul ez megy. Hol szeretnenk itt igy elerni eredmenyt nem csak itthon? Persze nem rolam van szo kis publamerrol. De megis erdekel, hogy jatszanak a nagyok. Aztan ha netan osszefutsz veluk egy war alakalmabol ilyeneket kapsz, es igy teljesen megvaltozik a velemenyed. Miert van az nagy szazalekba, hogy aki mar tud nagykepu lesz? Megertem, hogy van mire, mert letett mar valamit az asztalra, de az nem azt jelenti, hogy nem kene figyelembe vegye o is kezdte valahol. Nem azt mondani neki, hogy "torold" hanem segiteni stb. Na mindegy nem irok tobbet, hugy is kapom offokat...:S
már nem azért, de ha firingsquad nem csal akkor miért törölték magukat amikor 8 vereségük volt ESL-en? Nyilván nagyon jók csak a wire a kifogás ami persze nem túl jó hiszen aeq mellett sem lőtték amit még az én 8 éves gépem is vitt!
avatar #62
rudii 2011. január 22. 412 hozzászólás 922.
Meg ez a baj nagyon sok olyan csapattal akik tudnak jatszani, hogy semmibe se veszik azokat akik naluk gyengebbek. Tipikus magyar beallitotsag csak magamra gondolok masok leszarva. Ha vesztunk leoltjuk ellenfelet mi vagyunk jobbak ugy is csaltak, ha meg nyerunk "ennyik vagytok" szoveggel tavozunk. Mert korolbelul ez megy. Hol szeretnenk itt igy elerni eredmenyt nem csak itthon? Persze nem rolam van szo kis publamerrol. De megis erdekel, hogy jatszanak a nagyok. Aztan ha netan osszefutsz veluk egy war alakalmabol ilyeneket kapsz, es igy teljesen megvaltozik a velemenyed. Miert van az nagy szazalekba, hogy aki mar tud nagykepu lesz? Megertem, hogy van mire, mert letett mar valamit az asztalra, de az nem azt jelenti, hogy nem kene figyelembe vegye o is kezdte valahol. Nem azt mondani neki, hogy "torold" hanem segiteni stb. Na mindegy nem irok tobbet, hugy is kapom offokat...:S
avatar #61
c0Mpu|_$!v3 1.6 csapat felvételt hirdet!

pro skill
16++
MiCKrofon
lan$kill
steam : bUnd4sk3nyer13
JA VÁGOMMMM
avatar #60
rudii 2011. január 22. 412 hozzászólás 922.
Válasz Baranya #59. hozzászólására
hát az ilyen szánalmas hozzászólások azért csúnyák :D
Nem Baranya csak tudod ilyen ugy fel tud baszni, hogy haverk ugy mennek oda jatszani, hogy nah ez jo war lesz kikapunk kikpaunk dolog, de megprobaljak magukbol kihozni legjobbat. Aztan ok kezdenek el irogatni oltani stb...Lehet anno jo klan voltak, de ha mar valahova el is jutottak akkor nem kell ilyen nagy arcnak lenni. Ego a kobon
avatar #59
Baranya 2011. január 22. 424 hozzászólás 888.
Válasz rudii #57. hozzászólására
Nem ismertelek tieteket, de ugy erzem nem is baj. Elmult napokba kikaptatok firingsquad-tol es elkezditek sirni, hogy csalnak stb?!?!? Meg, hogy N megy lanra es egy utes? Kemenyek vagytok? Grat nektek, ez melto egy lanos csapathoz! Birom akik a lanra verik magukat, amikor meg kikapnak egy olyan klantol aki netan meg nem jart lanon, egybol sir a szajuk, hogy csalnak...De persze ilyen dolgok nem igen latnak napvilagot.
hát az ilyen szánalmas hozzászólások azért csúnyák :D
avatar #58
-roleeh- 2011. január 22. 760 hozzászólás 472.
Válasz rudii #57. hozzászólására
Nem ismertelek tieteket, de ugy erzem nem is baj. Elmult napokba kikaptatok firingsquad-tol es elkezditek sirni, hogy csalnak stb?!?!? Meg, hogy N megy lanra es egy utes? Kemenyek vagytok? Grat nektek, ez melto egy lanos csapathoz! Birom akik a lanra verik magukat, amikor meg kikapnak egy olyan klantol aki netan meg nem jart lanon, egybol sir a szajuk, hogy csalnak...De persze ilyen dolgok nem igen latnak napvilagot.
krisztus ereje!
avatar #57

avatar #56
aaaaeeee 2011. január 22. 1237 hozzászólás 273.
Válasz Expecto_Patronum #50. hozzászólására
Az jo read.
btw szolj ha ki mered irni a becses neved, korod.

edit: untouchables vs xDk papiron 80-20 nem?
"mortaLc0re, _" man of the match
-Bocsi bebszii az offért 1 et irok és nem replyzek vissza-

Neked mondták már, hogy 1 geci buta és undorító ember vagy?:DDDDDDDDDDDDDDD
te kipakoltál már egy xDk-t? :DDDD LYRI lehet lófaszt nem adott a csapatra de a többiek hajtottak :]
dete kipakoltál már valakit lanon? egy THiS iS-t vagy egy ZSAK KRUMPLIT? vagy más csapatot? mert hogy még 1 [Killer-He@dSh000TttT] klant sem pakoltál ki sehol azis fix

Nyilván kurvajó rálátásaid vannak a dolgokra, csak a véleményed tartsd meg magadnak és ne ide offolj te baszott nyomorék [LEHET MODERÁLNI]

na ennyit akartam peace bocsi az offért bebasz gl továbbiakban még1x :(
aThaC 20:30 - 2010 dec utaán hirtelen vissza jöttél megvédeni a haverod te egy igazi teshóvagy... nem minden nap találni ilyet
avatar #55
aaaaeeee 2011. január 22. 1237 hozzászólás 273.
Válasz Fery #39. hozzászólására
Leülhetsz, 1-es. Az utóbbi 1 évben igenis bennük volt meg az a lehetőség, hogy nagyon nagyot fejlődve a kiscsapatok közül igazi lancsapattá váljanak akár top4-es helyezésekkel. Kár, hogy vége, de az eddigi teljesítményüket a legkevésbé sincs okod fikázni. Nagyon jó meccseket játszottak ICL-en, és nagyon sokan nézték és szurkoltak nekik. És az eredményeknél sem az fog ott állni, hogy milyen xDk ellen nyertek, hanem csak az, hogy megverték az xDk-t. Ami egy ilyen csapattól igenis elismerésre méltó és reményteli teljesítmény a továbbiakra nézve. Nem véletlen látott bennük lehetőség az xzn sem a szponzorációnál. Tehát takarodj máshova fórumharcolni és oltani, itt ennek nincs helye.

ui.: Remélem összejön a szalagavatós dolog ;)
+++++++

adom fercsitóó :D
aThaC 20:30 - 2010 dec utaán hirtelen vissza jöttél megvédeni a haverod te egy igazi teshóvagy... nem minden nap találni ilyet
avatar #54
-flash- 2011. január 22. 1811 hozzászólás 164.
Válasz Expecto_Patronum #50. hozzászólására
Az jo read.
btw szolj ha ki mered irni a becses neved, korod.

edit: untouchables vs xDk papiron 80-20 nem?
"mortaLc0re, _" man of the match
xD
10:55 PM - kHRIS=D *wasdhero.com*: nem emlekszem hogy a picsam kimosta volna