stYle becup beszámoló
2010. augusztus 31. 72 hozzászólás 3562 olvasásÜdvözlöm az olvasókat, úgy döntöttem, hogy megírom a saját kis élménybeszámolómat a BECUP-ról, de előre szeretnék szólni, hogy valamivel terjedelmesebb lesz annál, mint egy sima beszámoló a versenyről, ezért aki nem szeret olvasni az
inkább zárja be most, aki viszont rászánja magát az kaphat egy kendőzetlen irományt a tőlem már megszokott sajátos stílusban.Előzmények: avagy a gNu-tól a concussionon át vezet út a stYle győzelméig?
Bizonyára sokan olvashattátok, hogy a BECUP győzelmet kitűztem/ük célul, mert ez hiányzott az eddigi gyűjteményből és ezt a győzelmet szerettük volna gNuval megejteni, de közbe szólt zsoltee munkája ezért ez kivitelezhetetlennek tűnt, így kénytelen voltam lemondani a gNu búcsú lanját és megköszönni mindenki részvételét majd bezárni a kapukat.
Mivel Alex (rmL) és én ráértünk ezen a hétvégén és 1 év kihagyás után volt kedvünk kicsit lanozni, ezért gondoltuk, hogy lenézünk szórakozni valami mixel, ekkor jött a cN ötlete, hogy mickey, nEy illetve mi ketten keresünk valami ötödik embert és lejátszuk a becup liga döntőjét, hogy ingyen lanozhassunk. A ligában mokenre esett a választás és a meccset a teamwork csapata ellen játszottuk.
Nem tudom, hogy hányan láttátok ezt a mérkőzést és mennyien olvastátok utána a fórumot, de nem túlzok azzal, hogy mindenidők legszánalmasabb lépései jellemezték ezt a döntőt, akár az ellenfél (teamwork) részéről akár pedig az admingárda döntései. Tudtam jól mindigis, hogy itthon ez a játék azért nem lett komoly, mert olyan emberek vezettek válogatottakat és bonyolítottak le lanokat/versenyeket akik a fairplayt távolról sem ismerik, de ezaz eseménysorozat ami itt történt még engem is meglepett. (Nem kívánok részletekbe bocsátkozni, mert ígyis terjedelmes irományt fogtok kapni, aki nem tájékozott és érdekli az olvasson utána a liga fórum topikjában.)
Szerintem itt döntöttem el, hogy ezennel befejezem a karrieremet, mert ez rám nézve –mint magyar elit játékosra- is szégyen, hogy ilyenek történnek, de utána a TW-ből egyes játékosoknak olyan arcuk volt, hogy úgy döntöttem félrerakom az elveimet és lemegyek a versenyre megpakolni őket, mert túl jól jönnének ki a gerinctelen lépésből és ezt semmiképp sem akartam.
Az egyszerű hétvégi szórakozásnak szánt mixelgetésből itt lett komoly motivációm és győzelmi akarásom aminek feltétlen hangot is akartam adni, hogy az ellenfeleket ha elverem (volgare & TW, előbbi csak conan miatt, utóbbi pedig a liga események miatt) akkor úgy tegyem ezt meg, hogy ők is mindennél jobban elakarnak engem verni és 4x motivációval játszhassanak, hogyha vesztenek, akkor tudják jól, hogy igazán kevesek.
Nem igazán voltak ötleteim, hogy kikkel kellene lemenni és elverni őket, ekkor jött Alex, hogy Xplod és DEv szabadon vannak, akik hát hogy is mondjam.. Nem túlzok azzal, ha azt mondom, hogy az előbbi a fórumos főellenségem, utóbbiról pedig egy igazán szarul sikerült lan és egy nagyképű hülyegyerek jut eszembe:)
Na jó, egy igazán rövid gondolkozás után eldöntöttem, hogy mégis ki a fenét érdekel, hogy mi volt Xploddal és DEv-el, jelenleg ők a legjobb játékosok akikkel letudok menni, ezért felmentem ventrilóra, hogy beszéljek velük és meghallgassam az ő hozzáállásukat, gondolkodásukat rólam és a lanról.
Néhány perc beszélgetés után rájöttem, hogy XploD is komolyan nyerni akar és le se szarja ő se hogy nem éppen együtt jártunk fagyizni az elmúlt 4 évben. DEv-el különösebben nem voltam rosszban, meg abban biztos voltam, hogy ő nyerni akar, mert ő mindig nyerni akar, neki inkább csak a játékától féltem, hogy kevés lesz a nagy arca miatt, illetve, hogy infernon B-n nem védek vele :P (Ez az érzés kölcsönös volt, úgyhogy nem sokat kellett egyezkedni:D)
Minden klappolt, de számomra ekkor lett világos, hogy ők minib-t akarják ötödiknek, pontosan azt az embert aki féreg módon lezárta a ligameccsünket és gerinctelenségben túltette még a teamworkos srácokat is, ami azért nem kis lépés volt a részéről. No, ekkor mondtam, hogy nem.. ez nekem mégis sok lesz. Bárkivel lemegyek, de vele nem.
XploD nem igazán élte ezt meg tragédiaként, de hát ez benne is volt a dologban, ezért hamar előkerült tiger a helyemre. DEv, rmL mindenképpen ragaszkodtak hozzám, főleg miután a tigeres stYle úgy végződött, hogy XploD űrhajót vásárolt és éppen indulni készült egy 9mm-essel tigerért a marsra. Persze szokás szerint ragaszkodtam az elveimhez és nem engedtem a 48-ból. Egészen csütörtökig estig ment a huzavona és győzködtek, minib bocsánatot is kért és talán még be is látta, hogy tényleg szánalmasat húzott a meccs lezárással (mondjuk ebben nem hiszek.)
Az viszont biztos, hogy a TW praccolt az nap este és ezen a pofátlanságon újra kiakadtam, majd Sonicra ráírtam és szóvá tettem ezt, aki benyitott pár olyan nagyképű szöveggel, hogy ők lanon is lefognak alázni és semmi esélyem, na itt fordult megint a kocka kicsit. Ekkor gondolkoztam el újra és kezdtem el minibvel beszélgetni, mert ugye vele nem csak ez volt a problémám amit csinált, hanem sok reményt a játékához sem fűztem, de kétségtelen, hogy már rég igent mondtam volna rá, ha nincs az incidens. Szóval elkezdtem vele beszélgetni, hogy hogyan áll hozzá, mire lesz szükség ahhoz, hogy ilyen rutintalanul döntőkben és elődöntőkben hozzon egy olyan teljesítményt ami megállja a helyét a volgár és teamwork csapata ellen.
Sikerült megegyezésre jutnom vele és megegyeztünk, ha megnyerjük a lant azzal, hogy én jövök ide akkor a nyereményéből kiperkálja a 6k-t amit buktunk a meccs lezárásán (Nem a pénz miatt, hanem a tanulság miatt, hogy jövőben ne toljon ilyet). Mondta, hogy rendben és sorry, nyerjük meg. Igaz túlságosan ezek után sem bíztam a játékában, de tudtam azt, hogy hallgatni fog rám és igazán akarja hogy velük menjek, mert elhiszi, hogy velem megnyerik ezt a versenyt. Talán ez volt ami miatt végül bizalmat szavaztam neki. Nah mondom akkor gyakoroljunk a versenyre legalább 1-2 mapot meg beszéljünk át pár dolgot, de rmL barátnőzött, Xplodnak is volt programja, így semmit sem készültünk végül, de hittem magamban és a többiekben is, ezért nem gondoltam, hogy ez olyan nagy érvágás lesz. Tudtam jól, hogy nem ezen fog múlni a győzelmünk, hanem a skillen és a pszichológián. Mindenesetre csütörtök este éjfélre megszületett a döntés, megyünk a lanra holnap.
Péntek, indulás Debrecenből, autópálya fun.
Számomra a lan legélvezetesebb része az Alexal való kocsikázás volt, hogy miért? Minden a bepakolásnál kezdődött, mikor feltettem a kérdést, hogy GPS? Alex rám néz, szolid mosoly.. -- Az most nincs.
-Hogyhogy nincs?
-Otthon maradt, fateromnak kellett, de kiírtam az útvonalat.
Ismerve azt, hogy nem igazán vagyunk járatosak pesten, ezért nem sok reményt fűztem ahhoz az útvonaltervhez és boritékoltam, hogy a cirka 2 órás útból csinálunk egy 4 órásat is simán, de nem vagyok az a túlstresszelem ezt az apróságot arc és amúgyis rég találkoztunk már ezért lesz idő storyzgatni.
Elindultunk, mentek a történetek a nyaralásokról, edzésről, kocsikról, csajokról, szokásos témák, aztán arra lettünk figyelmesek, hogy Szeged felé tartunk =D
Rögtön jött is az ötlet, hogy hívjuk csak le niukot, pont van egy hely minib helyett =DD
Persze, de ha már visszük niukot akkor szóljunk már a Mokennek is, mert ő úgyis szeret utolsó napon DEv helyére érkezni. :))
Ment is a fun, aztán valahogy visszakeveredtünk a helyes irányba, kis pihi, további beszélgetés, ekkor észrevettük a Röszke táblát ami egyenesen arra mutat amerre tartunk:D:D
/Ajjajj Tomi, baj van :D:D/
-Hívjuk csak fel Daniékat, hogy úgy döntöttünk a lan helyett és az arra szánt pénzből kinézünk kicsit a partra :DDD
-Nene, ezt neeeeeeeeee… :):):)
No megint visszakeveredtünk az utunkra és kis idő után már kezdünk jól állni, közeledünk pest felé. Oké, ez már pest, eljutottunk valahogy az Üllőire, ne kérdezzétek, hogy.. Mi sem tudjuk, de ekkor jöttek a readek.. Balra vagy jobbra? Nem volt sok támpontunk, ezért Coin-flip szituációkat játszottunk ezekben a helyzetekben. Szerintem többet buktunk, mint nyertünk, de meglepő módon azért haladgattunk valahogy a helyszín felé, utána persze megint távolodtunk, de akkor rájöttem, hogy ideje lesz telefonálni haveroméknak, akik 30 perces navigálás után eljuttattak minket imrére és végre megérkeztünk. (19 órakkor elsőként a csapatból.)
Helyzetfelmérés a lanról, lássuk mit tartogat az idei becup.
Oké pakoljunk be, nézelődjünk és menjünk szocializálodni, de hamar rájöttem, hogy ez itt nem lesz egyszerű lépés, főleg nem nekem. Elmúltak már azok az idők (2004-2006) amikor nem voltak olyan arcok a lanon akiket nem ismertem, most fordítva volt, nem voltak olyan arcok a lanok akiket ismertem, de ha mégis, akkor az conan volt akin tisztán láttam, hogy az első gondolata az volt, hogy na megjött a hülyegyerek vagy a teamworkosok akik még arra sem méltattak, hogy köszönjenek :):) (Fi14 és sml kivételével)
Rögtön eszembe is jutottak azok az idők, hogy milyen jó volt amikor még egy Piki, zsoltee, sgz és hasonló kaliberű egyéniségek, nem mint játékosok, hanem mint emberek, jártak lanra és tényleg nagy hangulatot csináltak.
Na mondom, remek lesz akkor ez a nap 2 végtelenül izgalmas csoportmeccs és sarokban ülés a mai standerd programom, jól hangzik. Mi a fenét keresek én itt? Valószínűleg bárhol jobban érzem én magam, mint lanokon, de mindegy már lejöttem, úgyhogy nézzük a lehetőségeket.
Szerencsére eszembe jutott, hogy vannak a lanon sourceosok és közöttük azért jó pár arcot
ismerek, ezért elkezdtem keresgélni, illetve megtaláltak ők is aminek örültem, hogy azért még néhány ember tud köszönni a másiknak.
Nézelődtem közben, nagy színpad, plazmák, xboxok, alternatív programok, hostess csajok, sok admin, még több játékos és néhány spectator. Teljesen jó felhozatal. Igaz, most is baromira meleg volt a csarnokban és alig vártam, hogy vége legyen a napnak, hogy letusolhassak végre, de ezen felül nem láttam más problémát. Mit is mondhatnék? Ilyennek kell lenni egy normális versenynek, továbbra is azt sajnáltam igazán, hogy a közösség olyan amilyen. Persze megvannak a kis társaságok TW-xDk, volgár-kutyus-djangomix brigád és mások, akik jól elvoltak egymással, de azt hiszem ezek nem az én társaságaim. (Nyílván gondolhatják az olvasók, hogy a fórumos viselkedésem miatt és a stílusom miatt, ami igaz is. Egy péntek esti filozofálgatást meg is ért ez a dolog nekem, mert úgyis ráértem, de igazából arra jutottam, hogy akárhányszor ha én írogatok, kritizálok, joggal teszem és amiért ezek az emberek utálnak: volgár SEC kvali fórum, TW liga viselkedés, sorolhatnám, sok szituáció volt, ezek a legfrissebbek csak, azoknál végig nekem volt igazam, csak szóvá teszem és kiállok magamért, az, hogy ők pedig ezt sértésként élik meg az sajnos az ő butaságuk, ha pedig ezért utálnak akkor utáljanak. Majd felnőnek egyszer.)
Mindenesetre azért próbáltam nem unatkozni és megbánni, hogy lejöttem a versenyre. Lejátszottuk a csoportmeccseket, nyertünk discrezione és wild ellen, igazán szoros meccsek egyiket se mondanám, első benyomásom az volt, hogy nem vagyunk rosszak, de tudtam jól, hogy ezek bizony csoportmeccsek voltak és az ég világon semmit sem számítanak az itt lévő eredmények, ezért különösebb jelentőséget nem tulajdonítottam neki. Többiek mondták, hogy húú durvák vagyunk, de ezt nekik is elmondtam, hogy semmit se számít, XploD is hasonló véleményen volt, ennek örültem. Kár lett volna itt elszállni a semmire és nem max. koncentrációval játszani az igazán komoly meccseken. Tartottunk ismét egy rövid megbeszélést, hogy akkor miért is vagyunk itt. Megakarjuk nyerni, holnap reggel átbeszéljük a pályákat nagyvonalakban, hogy mit fogunk védeni, támadni és egyebek, most pedig lépjünk aludni.
Péntek este: Indulás a Deák térre Alexal, 20 perces utat 1,5 óra alatt.
Nem mondanám, hogy nem számítottunk rá, hogy Pest helyett Debrecen felé fogunk indulni az autopályán, de azért ismét sikerült lossolni pár flipet, megfordulni autopályán és helyrehozni a hibákat néhány szabálytalansággal =DD
Most nem akarok tulságosan az utazásra fókuszálni és részletezni minden pillanatot amit átéltünk, mert volt bőven vicces momentum itt is, de még a beszámolom felénél sem járok és már ígyis 3 oldal.. Szóval ezt az utat most főként a fantáziátokra bízom, legyen elég annyi, hogy néhány helyen nem lehetett balra menni, de mi mentünk =DDDDD
„Nincs bal”
„Nem baj, csinálunk”
=DDD
Megérkeztünk a deákra, hajnal 1-2 körül, letusoltunk, zenéltünk és dumálgattunk, majd észrevettük, hogy lassan világos, úgyhogy kéne aludni is kicsit. Alexnak sikerült is 2-3 órát, én nem igazán aludtam, de most legalább nem buliztunk pénteken, mint az elmúlt 25 lanból 20-on. Szóval mondhatni lightos péntek este volt.
Szombat reggel: NINCS ZÖÖÖÖLD!
Reggel elindultunk viszonylag hamar, belekalkulálva azt, hogy az út papíron 20 perc, de mi szeretjük felborítani azt a papírformát. Valamennyire emlékeztünk a tegnapi útból, ezért már nem kamilláztunk annyit, de a Taxi GPS-t (megálltunk a taxisoknál és kérdeztük, hogy ez meg az merre és ha szerencsénk volt akkor mondta, hogy kövessük) beuseoltuk :p
Egész közel voltunk már a helyszínhez, én már nagyjából tudom hol vagyunk, de akkor Alex ilyen rendkívül tudálékos fejjel rám néz, sejti, hogy én vágom hol vagyunk, ő persze semmit sem vág szokás szerint, majd így szól: „Erre itt emlékszem. Nem?” :DDDDDD
Oké allin:D:D szakadtunk a röhögéstől, majdnem sikerült is ledriftelni az útról és megint elveszteni a fonalat, hogy merre kell menni. Ekkor megpillantottunk egy öreg bácsit, tekerem az ablakot, „Elnézést azt szeretném kérdezni, hogy a kisfaludy útnak merre kell menni?”
A bácsi éppen válaszolna, már-már bele is kezd a mondandójába mikor Alex oldalra kapja a fejét, rám néz és mint akinek rohama lesz, kétségbeesett fejjel ordít egy ilyet: NINCS ZÖÖLD
Majd izomból lepadlózza a kocsit és elhajtunk. Mondanom sem kellett, hogy mi volt a reakcióm, sírva röhögtem – szegény bácsi mit érezhetett - valahol az ülés alatt és persze ő is. (Igazából ez annyit jelentett nála, hogy nincs idő, zöld van. :D:D:D Persze ez mindenképp durva szitu volt, na mindegy rml bemutatkozott itt is.)
Könnyezve sikerült megérkezni a helyszínre, páran azt hitték, hogy itt járt orosz, de nem. Gondoltam, hogy ez a reggel már nem lehet zéróbb, ezért mit sem sejtve elkezdtem összedugni a gépet amikor arra lettem figyelmes, hogy jön Dani akit igazából nem is megláttam, hanem megéreztem a szagát. (jajj ne gondoljatok rosszra.) Tömény alkohol szag ilyen nem is tudom, ragasztó szaggal fűszerezve. Ránézek, mi a fasz van?! Látom, hogy az ember éppen nem tud egyenesen nézni, Dani, te nagyon kész vagy. Deeehogy vaagyoook kééész. Jó persze, nem stresszeltem túl ezt se, röhögtem egyet és mondtam, hogy még jó hogy megbeszéltük tegnap, hogy nem bulizunk és megnyerjük a lant =DD
Kimentünk kicsit levegőzni, Dani elkezdte tolni a storykat, hogy mi volt tegnap, mennyit ivott, meg miért, természetesen a szokásos őrült stílusában és előadásmódjában történt mindez, úgy sikerült fokozni a reggeli hangulatot tovább.
/ Megérkeztem reggel falnak dőlöngélve, azt sem tudtam, hogy mi van, azt meg hogy lan azt pláne nem, de ekkor megpillantottam devit aki aludt és minibazsit aki ült az ágyon :DDDDDDD / Dani
/ Képzeljétek már el, hogy DEv alszik, minib meg törökülésben végigüli az estét :D:D:D / Én
Többi storyt nem mesélem el, mert már megint túlzásba viszem és nem is biztos, hogy mind publik ezért Daninál kell érdeklődni, de mindegy végeztünk is a reggeli storyzgatással, XploD próbálta magát versenyképes állapotba hozni, több-kevesebb sikerrel, de végül eljutottunk a kezdéshez amit egy 4 órás pihenő követett,
Na ez halálos volt, hogy a csoportmeccs vége után (reggel 10) délután kettőkor folytatódik a szétlövés, de végülis daninak ez jól jött. Alex aludt, DEv-nek honvágya volt, ezért elment a tescoba. Minib pedig gondolom keresett egy ágyat ahol törökülésben meditálhat kicsit. A helyzetből szokás szerint csak én jöttem ki szarul, de szerencsére találkoztam egy szolnoki régi ismerősömmel így megvitattuk az elmúlt 2 évet meg azt, hogy ő mit csinál itt, illetve később találkoztam egy volt oszt. társammal is, hát kicsi a világ. Szóval megoldottam, de akkoris pocsék volt, hogy ennyit kellett várni.
Folytatódtak a meccsek és kezdődik a szétlövés, megyünk be a szerverre, ekkor XploD gépe meghal, vinyó megadta magát, de addig semmi probléma nem volt. Közel egy órás késést okoztunk ezzel az ellenfélnek (missread csapata) akiknek ez úton is szeretném megköszönni a türelmet és azt, hogy vannak még korrekt emberek a magyar cs scenében akik nem az óváson gondolkoztak végig. Megoldottuk a problémát, sikerült nyernünk a szétlövést, majd ezt a meccset az xDk elleni mérkőzés követte, illetve rmL incidense empivel ami kicsit rányomta a bélyegét a meccsre, amit amúgy se sikerült túl komolyan vennünk, de végül nem lett belőle komoly probléma, mert XploD és DEv megőrültek és lehozták, úgy, hogy abba beleszólás nem volt. Itt éreztem, hogy rendbe lesznek a srácok a lanon, igaz amilyen jó volt DEv és XploD annyira gyenge volt minib, amiért kapta tőlem elég rendesen, de végül a volgár meccs előtt elmondtam neki igazán sok dolgot és azt, hogy bírnia kell a nyomást, de ennek ellenére lazának kell játszania ahhoz, hogy frageljen, mert ha nem fragel, 4v5-be a volgárt nem biztos, hogy sikerül elvernünk.
Felsőági elődöntő, néhány szó a volgár elleni fölényes győzelemről:
Igazán vártuk már rmlel ezt a meccset, mert conant mindketten elakartuk verni a hozzászólásai miatt, illetve a SEC-es manőver miatt azért az egész csapatot büntetni akartuk.
Nem indult rossz meccsnek, de az első néhány kör után átvettük a vezetést és az entryket 80%-ban biztosítottam a csapatnak, ami mellé jöttek a kör közbeni folytatólagos kettes-hármas killek, tényleg mindenki részéről. Minib is lőtte, ennek igazán örültem, úgy éreztem h beért a hegyi beszéd. 10:5-el fordultunk, majd T-be az első kört XploD mondhatni egyedül lehozta, illetve később is madfraggelt. Szószerint átgázoltunk rajtuk, összességében mindenki brutálisan játszott és Danival ketten tökéletesen irányítottunk melynek következtében amelett, hogy hihhetetlen skillt hoztunk, olyanok voltunk mint egy precíz, higgadt csapat, így nem meglepő, hogy lazán hoztuk a T oldalt is.
A volgáros srácokon láttam, hogy kicsit letörtek, mert eszükbe sem jutott, hogy mi itt elfogjuk őket verni, de külön azért örültem neki, mert ők is igazán minket akartak megverni a versenyen. (pontosabban engem)
Szombat esti szintfelmérés és szurkolás a TW ellen:
Kiderült közben, hogy nekünk már nem lesz több meccsünk ma, én megnyertem az 1v1 meccseimet illetve mentem TW-Wild esports meccset nézni a wild háta mögül és ezerrel szurkolni a wildnek. (Nem érdekből, de a TW-re úgy gondoltam, hogy ráfér egy jó kiadós pofon.)
Itt sikerült a volgáros srácokkal, főleg spinivel és cheryvel megtalálni a közös hangot akik szintén a wild szurkolótábort erősítették, de szerintem ők sem érdekből, hanem hasonló okokból, mint én. Jókat röhögtünk végig együtt és szurkoltunk a wildnek.
Nagyon jó meccs volt és gratulálnék a wildnek, tőlük ez fergeteges teljesítmény volt, de azért a papírforma hozta magát.
Nem sokkal később kezdődött volgár-tw aminek a mapja train lett. Úgy gondoltam, hogy szólok a volgárosoknak, hogy menjenek oda megnézni a „pénzfeldobást” mert azaz érem gyakran rosszul esik le, ha nem figyelnek rá és egy trainen cseppet sem mindegy, hogy hol kezd az ember, ez a legkiegyensúlyozottlanabb pálya a mai csben. Sajnos elkéstem, spini mosolyogva válaszol, hogy train T.. Cseppet sem tűnt meglepettnek az öreg, ismeri a dörgést.
A meccset a volgár háta mögül néztem végig, de a kezdetektől és az első bukott néhány körtől kezdve azt láttam, hogy mint akiket nem is érdekel és egy bukott kör után feladták, megfordult a fejembe, hogy lehet benne volt a „pénzfeldobás” de emiatt nem kéne megtörni ha már elkezdődött és nem lehet rajta változtatni. Elég utólag felbaszni magát az embernek rajta, ha már bukott, de amíg nem addig kár.. Bár lehet nem emiatt voltak ennyire lelketlenek, hanem a miattunk bukott war miatt, de az biztos, hogy amíg nem estél ki, addig nyerhetsz és addig küzdeni kell. Ők nem küzdöttek, nem örültek 1-1 fragnek, körnek, szét voltak esve és kifejezetten gyengén játszottak, ráadásul szar oldalon kezdtek, így az amúgy szerintem gyengébb tw mégis könnyedén verte őket és jutott tovább.
Ők persze abba voltak, hogy hatalmasat játszottak és trainen nagyon erősek és persze szerencséjük volt a srácoknak, sikerült a külföldi ellenfél ellen is traint húzni:P
Közben gondoltam, hogy megnézem mibe kezdünk mi a külföldiek ellen, látatlanba elég sokat felraktam volna, hogy nukeon T-be fogunk indulni és persze nyertem is volna :)
A napnak ezzel vége is lett, mi tartottunk kis megbeszélést a további hozzáállásról, hogy még mindig nincs a zsebünkben a lan és holnap meg kell verni a cseh snoopy csapatát a döntőhöz, akiket ugyan nem tartottunk sokra, de nem akartuk nagyon lenézni őket, mint az xDkt és egy újabb „szorosabb” meccset játszani egy rossz hozzáállás miatt. Megegyeztünk, hogy ma alszunk is és rendbe leszünk holnapra, mert DEvnek nehéz volt a zsebe, egy pillanatig azt hitte, hogy a lan van benne, de aztán rájött, hogy csak a hiányzó vasúthálózatot felejtette el visszavinni.
Szombat este, vissza a deákra, vacsora a vapianoban és mcflurry a mekiben.
Nem mondom, itt már sztárok voltunk, nulla tévedéssel értünk haza és még a vapiba is beugrottunk. Örültünk is a fejünknek, hogy mennyire jók vagyunk, de persze a felét csak mákoltuk és mivel már emlékeztünk is az útra így sikerült kihozni egy nulla tévedéses hazautat a dologból.
Szokásos dumálgatós, flesselgetős, lightos este volt és valamikor 2 körül már feküdtünk is, hogy aludjunk valamit. Közben megtudtuk, hogy minib megszegte a pihenős estét és kicsit szétcsapta magát aminek nem örültünk, de úgy voltunk vele, hogy csak rendbe lesz holnapra, ha nem, akkor niuktól úgyis jött az sms, hogy jön holnap reggelre bazsi helyére :):)
Vasárnap reggel, irány az aranyéremekért:
Nem történt reggel semmi extra, megjöttek daniék, meglehetősen kipihentek voltak. Minibazsinak se volt semmi problémája, így elkezdtük megbeszélni a nukeot, hogy mi legyen az első kör, ki hol védjen, mit támadjon és nagyjából mi legyen az alap koncepció.
Szerintem nem különösebben említésre méltó ez a felsőági döntő, mert nullba támadtuk őket T-ből, ismét tökéletesen irányítottunk Danival és nagyon meglepődtem, hogy ilyen jól összerakjuk a dolgokat annak ellenére, hogy mix vagyunk teljesen precíz és megfontolt játékot tudunk játszani. Kicsit a gNura emlékeztetett ez a feeling aminek külön örültem, imádok így játszani. Szegény snoopyt nagyon megpakoltuk, közben a TW is elverte a szlovákokat, ekkor már gyanítottam, hogy ebből TW elleni döntő lesz és valóra kell váltanom az smlnek tett igéretemet, hogy kipakolom az unfair csapattársait :p
Igazam lett, TW könyedén verte a cseheket ezzel a döntőbe harcolva magát. Tudtam jól, hogy mindennél jobban megakarnak verni engem, ezért nem lesznek könnyű ellenfelek, de rám/nk maradt a feladat, hogy ki legyen osztva az a jó kiadós pofon. Szerencsére a minibazsi által készített DoZeRes kép, illetve a fórumkommentem és a kérésem akira felé, hogy a mapsorsolást, pénzfeldobást előttünk és közösen (mert úgy tiszta) meghozta a gyümölcsét és így is történt a MAGYAR CS történetében ELŐSZÖR!
Döntő a Teamwork ellen, rakjuk fel az ire a pontot:
Nuke lett az első map, ahol a pénz feldobás szerint CT-ben kezdtünk. Az entry fraget a meccs első körében ők szerezték meg, ahol ha jól emlékszem Sonic kilőtte danit, de erre válaszként 4 killt húztunk, devi, bazsi és én, miénk lett a meccs első köre.
Innentől szinte minden körben nálunk volt az entry. Az esetek nagy százalékában én lőttem rámpán filát, smlt vagy épp sonicot és a folytatólagos killeket, pedig nagy százalékban DEv intéze. Egészen simán hoztuk a köröket, egy pontig ahol DEv 1v2be maradt amit végül megnyert, ez elég fontos volt, de asszem itt már vezettünk eléggé.
Nem tudom azt mondani, hogy ez egy szoros döntő volt, de azt se, hogy egyáltalán ez egy döntőnek megfelelt, nem kellett 20%-ot sem hoznom/unk ahhoz, hogy ezt mi nyerjük. Lényegében akihez mentek a srácok az fragelte le őket, botoztunk, hiába, nagyképűen hangzik vagy sem, semmi ellenállást nem mutatott az ellenfél. T első kört vmi 4v2ről basztuk el, mert már éreztük, hogy 13-2 után ez egy 16-2 lett, majd végül valami 15-4-ről lett 15-9 a végeredmény -szintén csak a mi hibánkból- de ez a meccs sok izgalmat nem tartogatott. Kézfogás és pakolás le a színpadról, vége a lannak. Nyertünk, pacsi és semmi több. Nem éreztem azt a többieken, hogy húú mennyire örülnének, kissé olyan érzésem volt, mintha mindenki tudta volna, hogy ezt a lant megnyerjük és csak hoztuk a kötelezőt. (Köztük én is)
Elmélkedés a döntő után és beszámoló az utolsó pillanatokról.
Nem mondanám, hogy néhány éve gondoltam volna, hogy majd Danival és DEv-vel fogok játszani, illtve BECUP-ot nyerni. Minibazsira pedig valószínűleg a rémálmaimban sem gondoltam volna, de megtörtént és cseppet sem bántam meg. Azt kell mondjam, hogy egy élmény volt most ez a játék, igaz, ennyire lazán még nem nyertem lant –főleg ~1 év inaktív után, mindössze 8h playeddel- és baromira unalmas volt, de tényleg tetszett, hogy ennyire klappolt minden. Kissé olyan volt, mintha Danival sose lettünk volna rosszban, de ez már nem a lanon tűnt fel, hanem már akkor mikor először felmentem ventrire a lan előtt beszélni velük. Már akkor mentek a poénok és ez azért van, mert ő is olyan mint én, le se szarja, hogy mi volt, ha van fontosabb cél.
DEv és XploD brutálisat játszottak a lanon, minibazsi pedig ahhoz képest, hogy első komolyabb csapat amivel indult és első döntő, ráadásul bátyja ellen, remek teljesítményt nyújtott a két fontosabb meccsen. (volgare & tw) Bőven megérdemelte ő is ezt a győzelmet és nem lógott ki közülünk. Köszönöm nekik ezt a versenyt és mindenkinek aki nekem/nekünk szurkolt.
Befejezés: Összefoglaló:
Nem mondhatnék semmiféle hibát a versennyel kapcsolatban, minden tökéletes volt. Mindössze annyit sajnálok, hogy a díjazást így lecsökkentették a szervezők és 5 helyett csak 1 monitort kaptunk.. (Illetve az érem&kupa szerintem elengedhetetlen lett volna.) Bár nem a díjért játszottam sose, de ez akkoris kicsit gáz volt, ezt leszámítva az eddigi legjobb becup volt és GPSeket is vert véleményem szerint. Talán a GPS5 volt az egyetlen hazai lan ami jobban sikerült ennél.
Illetve örülök, hogy szombati napra a volgárosokkal is sikerült megtalálni a közös hangot és sikerült spini+weppesen kívül conannel, cheryvel és hussal is kommunikálni :) A döntő után a verseny végével pedig a TW is megtanult köszönni újra, ezt is jó volt megélni, hogy visszajöttek a Föld nevű bolygóra.
Remélem továbbá, hogy a mapsorsolás, oldalválasztás, ami a döntőben történt az a jövőben sztenderd lesz és végre egy versenyt tényleg versenynek lehet nevezni itthon.
Talán ez után elgondolkoznak az emberek, hogy lehet még sem vagyok én olyan idióta és sokszor azért utáltak engem, mert kiálltam a véleményemért és igazamért, ami mellesleg mindenki mellett szólt.
A hazaútról nem írok, mert már ígyis embertelen hosszúságú lett és köszönöm annak aki elolvassa:p
Üdvözlettel, Tomi.
Jólett ez a beszámolo, tartalmas velős, grat. Csak azt sajnálom hogy bizonyos dolgokban még mindig iszonyat sok a saját fantázia mint a kész tények! :) Nekunk tett a legjobbat ez a vereség, mert így még látjuk hogy vannak magyar "csapatok" is, tehát érdemes magyar lanokra is lemenni! =) Bár nemhiszem hogy 2-3 LAN nál tovább eltud téged viselni 4 ember, v fordítva. Legalábbis a történelemben ez még nemfordult elő! :P Hf tomi az európai selejtezőn, bár sztm te is tudod hogy akikkel mostvagy nemolyan mint a régi gNu. Most lan playerekkel vagy, neten nemolyan erősek mint te azt gondolod! =)
Válasz -akira- #70. hozzászólására
Sok helyen találkoztam a BECUP "pénzfeldobás" és map választás legendájával, így szeretném itt tisztázni a dolgokat. Az oldal választás a 5+-os helyeket kivéve minden esetben a gép által random generált, így ebbe még akkor sem szólhatnánk bele ha szeretnénk. Az 5+os helyeken, amennyiben mindkét csapat egyetértésben megvétózza az előre kiválasztott pályát, új mapot sorsolunk, majd tényleges pénzfeldobással eldöntjük ki melyik oldalon kezd. Aki nem hiszi járjon utána. Aki veszi a fáradságot és észérvekkel meggyőzi a másik csapatot és az adminokat, hogy más map legyen, az megérdemli az újra sorsolást.
Hidd el akira hogy nemkell megvedened se magad se mast :) ezek a dolgok csak pawa fejeben vannak igy. Ő meg max a noname cshu s hallgatokra van hatassal a felso 6-8 csapat ugyis tudja mi a pálya! :)
Sok helyen találkoztam a BECUP "pénzfeldobás" és map választás legendájával, így szeretném itt tisztázni a dolgokat. Az oldal választás a 5+-os helyeket kivéve minden esetben a gép által random generált, így ebbe még akkor sem szólhatnánk bele ha szeretnénk. Az 5+os helyeken, amennyiben mindkét csapat egyetértésben megvétózza az előre kiválasztott pályát, új mapot sorsolunk, majd tényleges pénzfeldobással eldöntjük ki melyik oldalon kezd. Aki nem hiszi járjon utána. Aki veszi a fáradságot és észérvekkel meggyőzi a másik csapatot és az adminokat, hogy más map legyen, az megérdemli az újra sorsolást.
- www.becup.hu -
kiégett a retinám mire elolvastam :D
#68. ez is egy nézőpont, mint a többi cikk.
#68. ez is egy nézőpont, mint a többi cikk.
Sztem undorító ez a nagy én központúság, dozer utálat és nagyképűség ami az egész cikken végigvonul. Az utazásos emberi részek aminek köze nincs ténylegesen a LAN-hoz az viszont élmény még így olvasva is(ott nincs mire arcolni).
nekem is tetszett az iromány...
egyáltalán nem tartom nagyképűnek, sokkal nagyképűbb lehetne az előzmények után...
egyáltalán nem tartom nagyképűnek, sokkal nagyképűbb lehetne az előzmények után...
"megegyeztünk, ha megnyerjük a lant azzal, hogy én jövök ide akkor a nyereményéből kiperkálja a 6k-t amit buktunk a meccs lezárásán (Nem a pénz miatt, hanem a tanulság miatt, hogy jövőben ne toljon ilyet)."
Akár nekem is adhatnád azt a 6K-t, ha nem a pénz miatt kérted már el tőle :DD
Am szép iromány :]
Nekem sosem volt veled bajom, pedig tényleg /néha/ mint tudjuk nagy képű vagy :]
De ez a LAN még ha nem is volt vmi nagy kihívás, Te is tanulhattál belőle vmit, amit az "Elmélkedés a döntő után és beszámoló az utolsó pillanatokról" ról írtál. : Lehet, hogy rossz embernek ismersz meg vkit, de ez nem mindig a valóság. (persze kivételek erősítik a szabályt)
Akár nekem is adhatnád azt a 6K-t, ha nem a pénz miatt kérted már el tőle :DD
Am szép iromány :]
Nekem sosem volt veled bajom, pedig tényleg /néha/ mint tudjuk nagy képű vagy :]
De ez a LAN még ha nem is volt vmi nagy kihívás, Te is tanulhattál belőle vmit, amit az "Elmélkedés a döntő után és beszámoló az utolsó pillanatokról" ról írtál. : Lehet, hogy rossz embernek ismersz meg vkit, de ez nem mindig a valóság. (persze kivételek erősítik a szabályt)
wtf?! ^^ >.< Goodbye Kitty! >.<
Válasz Husky #58. hozzászólására
Ez a mondat mindent vitt: "DEv-nek honvágya volt, ezért elment a tescoba"
Ja és mielőtt valaki nyalásnak venné (mert ez 1értelműen az nem lehet a személyes véleményem és nem lehet hogy így van csak be akarok csúnyán nyalni), én végig olvastam és ez egy jó írás (Y)
Ja és mielőtt valaki nyalásnak venné (mert ez 1értelműen az nem lehet a személyes véleményem és nem lehet hogy így van csak be akarok csúnyán nyalni), én végig olvastam és ez egy jó írás (Y)
Nem votl eddig semmi bajom veled meg most sincs, de te normális vagy, hogy megmagyarázod a saját kommentedet? leszarja kb mindenki mit írtál.
Élveztem a beszámolót, grat ;)
Élveztem a beszámolót, grat ;)
/D/j4zz: kevés.
Válasz Husky #61. hozzászólására
oké niv. :)
te mégis mit tolsz? :DDDDD
soha nem fakeaccozok, régen fakeaccoztam, de nincs rá szükségem.
soha nem fakeaccozok, régen fakeaccoztam, de nincs rá szükségem.
JA VÁGOMMMM
Nem akarsz könyvet irni ? :D:D jolett. grat a győzelemhez; 9
Szerintem : ]
Válasz jofiu #59. hozzászólására
fuss neki meg1x te szerencsetlen:D
oké niv. :)
http://www.youtube.com/user/HuNHusky
Válasz Husky #58. hozzászólására
Ez a mondat mindent vitt: "DEv-nek honvágya volt, ezért elment a tescoba"
Ja és mielőtt valaki nyalásnak venné (mert ez 1értelműen az nem lehet a személyes véleményem és nem lehet hogy így van csak be akarok csúnyán nyalni), én végig olvastam és ez egy jó írás (Y)
Ja és mielőtt valaki nyalásnak venné (mert ez 1értelműen az nem lehet a személyes véleményem és nem lehet hogy így van csak be akarok csúnyán nyalni), én végig olvastam és ez egy jó írás (Y)
fuss neki meg1x te szerencsetlen:D
Ez a mondat mindent vitt: "DEv-nek honvágya volt, ezért elment a tescoba"
Ja és mielőtt valaki nyalásnak venné (mert ez 1értelműen az nem lehet a személyes véleményem és nem lehet hogy így van csak be akarok csúnyán nyalni), én végig olvastam és ez egy jó írás (Y)
Ja és mielőtt valaki nyalásnak venné (mert ez 1értelműen az nem lehet a személyes véleményem és nem lehet hogy így van csak be akarok csúnyán nyalni), én végig olvastam és ez egy jó írás (Y)
http://www.youtube.com/user/HuNHusky
Válasz hby #19. hozzászólására
gg, csak rakd át a blogok közé :)
-
Válasz 0690 #42. hozzászólására
Moderálva...
szinvonal...
http://techno.org/electronic-music-guide/music.swf
Válasz megabrutal1g #47. hozzászólására
" Nem mondhatnék semmiféle hibát a versennyel kapcsolatban, minden tökéletes volt. "
ez engem nagyon megfogott pawa..
mikor is lesz 32 csapatos becup? na az lenne a tökéletes lan... nem a 20 csapatos.
ez engem nagyon megfogott pawa..
mikor is lesz 32 csapatos becup? na az lenne a tökéletes lan... nem a 20 csapatos.
amikor össze áll 32 mix és lemegy lanra:DD
Válasz megabrutal1g #45. hozzászólására
lenézett volna az öreg g4nDzsaBUSZ szegény stílusnak annyi ! ; D
ui ; túl hosszu az iromany csak beleolvastam de nem rossz
ui ; túl hosszu az iromany csak beleolvastam de nem rossz
F:D:D::D:D annyi
-romanetpak1-
Egyrészt grat a LAN győzelmetekhez, másrészt tartalmas, informatív, szórakoztató és jól összerakott írás, átveszem főoldalra, 15 perc hírnév-be, hátha valaki hozzáakarja tenni a saját verzióját is :)
http://www.youtube.com/user/Devian7ube
Válasz Pene #36. hozzászólására
"Szerintem itt döntöttem el, hogy ezennel befejezem a karrieremet"
persze ennek tudatában is jogos a kérdés, kodiak jó tanítómesternek bizonyult e téren:D
nem volt rossz írás, de teli van hibával és ez zavaró. mondjuk ez majd' minden blogra elmondható sajnos.
persze ennek tudatában is jogos a kérdés, kodiak jó tanítómesternek bizonyult e téren:D
nem volt rossz írás, de teli van hibával és ez zavaró. mondjuk ez majd' minden blogra elmondható sajnos.
tele?
Válasz CSUTEEE #49. hozzászólására
unalmas és hosszú:(
A korlátoltaknak biztos :P
unalmas és hosszú:(
bum bum bum bum kezdjük el....
de neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee :DDD
" Nem mondhatnék semmiféle hibát a versennyel kapcsolatban, minden tökéletes volt. "
ez engem nagyon megfogott pawa..
mikor is lesz 32 csapatos becup? na az lenne a tökéletes lan... nem a 20 csapatos.
ez engem nagyon megfogott pawa..
mikor is lesz 32 csapatos becup? na az lenne a tökéletes lan... nem a 20 csapatos.
reload.DSt : karap volt a lan felfedezettje. 8=====Đ
/ Képzeljétek már el, hogy DEv alszik, minib meg törökülésben végigüli az estét :D:D:D / (DSt)
:DDDDDDDD
Amúgy egész jó lett, mindig és érdekeltek az ilyesmi irományok, főleg ez már végre viccesen, hangulat felkeltően indult, szerintem pacsitomi. =D Sok ilyet még, jó volt. :) ++ végig is olvastam, a többi "cikk"-et már az elején meguntam.
:DDDDDDDD
Amúgy egész jó lett, mindig és érdekeltek az ilyesmi irományok, főleg ez már végre viccesen, hangulat felkeltően indult, szerintem pacsitomi. =D Sok ilyet még, jó volt. :) ++ végig is olvastam, a többi "cikk"-et már az elején meguntam.
"... kis játékos kis arc, nagy-jó játékos nagy arc, nagyobb-jobb játékos extravagáns arc, DSt extrajátékos, tehát extravagáns extra arc" =DD
lenézett volna az öreg g4nDzsaBUSZ szegény stílusnak annyi ! ; D
ui ; túl hosszu az iromany csak beleolvastam de nem rossz
ui ; túl hosszu az iromany csak beleolvastam de nem rossz
reload.DSt : karap volt a lan felfedezettje. 8=====Đ
Válasz tuJu #39. hozzászólására
Kb a fél commentező elsem olvasta és csak irja egymás után, hogy "Jó iromány!" :D Én pl nem olvastam végig de kb a felét lazán.
ne magadból indulj ki :D
ha elkezded olvasni, észre sem veszed h ilyen hosszú. (ha tetszik)
ha elkezded olvasni, észre sem veszed h ilyen hosszú. (ha tetszik)
if y'all don't like me, BLOW ME!
Nagyon jó lett, grat! DEv kapta kicsit a savat, de gondolom ez ment hétvégén is.. :DD
Válasz tuJu #39. hozzászólására
Kb a fél commentező elsem olvasta és csak irja egymás után, hogy "Jó iromány!" :D Én pl nem olvastam végig de kb a felét lazán.
Jah és tetszett :D
Ne vitatkozz a hülyékkel, mert lealacsonyodsz a szintjükre és legyőznek a rutinjukkal!
Kb a fél commentező elsem olvasta és csak irja egymás után, hogy "Jó iromány!" :D Én pl nem olvastam végig de kb a felét lazán.
Ne vitatkozz a hülyékkel, mert lealacsonyodsz a szintjükre és legyőznek a rutinjukkal!
Egész jó lett, a két DEv-es poén üt =D
Mint minden szerencsejátékos, tudom mikor kell abbahagyni... SOHA!
Megegyeztünk, hogy ma alszunk is és rendbe leszünk holnapra, mert DEvnek nehéz volt a zsebe, egy pillanatig azt hitte, hogy a lan van benne, de aztán rájött, hogy csak a hiányzó vasúthálózatot felejtette el visszavinni.
=DDDDDDDDDDD
=DDDDDDDDDDD
Yesterday is a history, tomorrow is a mystery
Válasz -dexi- #29. hozzászólására
ez a normális méretű íromány véleményem szerint és egész jó is lett pár nagyképű kijelentéstől eltekintve..
a következő lanokat is ugyanezzel a felálással fogjátok bevenni, vagy nem lesz több lan?
a következő lanokat is ugyanezzel a felálással fogjátok bevenni, vagy nem lesz több lan?
"Szerintem itt döntöttem el, hogy ezennel befejezem a karrieremet"
persze ennek tudatában is jogos a kérdés, kodiak jó tanítómesternek bizonyult e téren:D
nem volt rossz írás, de teli van hibával és ez zavaró. mondjuk ez majd' minden blogra elmondható sajnos.
persze ennek tudatában is jogos a kérdés, kodiak jó tanítómesternek bizonyult e téren:D
nem volt rossz írás, de teli van hibával és ez zavaró. mondjuk ez majd' minden blogra elmondható sajnos.
http://techno.org/electronic-music-guide/music.swf
tisztelet.
kHRIS: tudtad hogy a megmagyarazhatatlan autobalesetek 7%-at a darazsak okozzak?
sok smile van benne biztos vicces.
(Terrorist) weownyou ~ niuk hi : oskar bazdmeg
ez a normális méretű íromány véleményem szerint és egész jó is lett pár nagyképű kijelentéstől eltekintve..
a következő lanokat is ugyanezzel a felálással fogjátok bevenni, vagy nem lesz több lan?
a következő lanokat is ugyanezzel a felálással fogjátok bevenni, vagy nem lesz több lan?
DEv-nek honvágya volt, ezért elment a tescoba.
:DDDDDDDDD
:DDDDDDDDD
omg ace.
fú. a szemem elolvadt a végére, de tetszett csak azt nem értem hogy autópályáról hogy mentetek Szegedre :D
Credere Obbedire Combattere !
jól esett és megérte elolvasni:DD
"A bácsi éppen válaszolna, már-már bele is kezd a mondandójába mikor Alex oldalra kapja a fejét, rám néz és mint akinek rohama lesz, kétségbeesett fejjel ordít egy ilyet: NINCS ZÖÖLD"
Ezen besírtam xDD:D
"A bácsi éppen válaszolna, már-már bele is kezd a mondandójába mikor Alex oldalra kapja a fejét, rám néz és mint akinek rohama lesz, kétségbeesett fejjel ordít egy ilyet: NINCS ZÖÖLD"
Ezen besírtam xDD:D
Egészség legyen, a többit majd megvesszük!
grat a győzelemhez és egész jó mindent kimerítő kis/NAGY/ iromány =DDDD
15:53 - huakaw @ QcK +: nah meek le mert a gép nem hagy tanulni

Age of Empireshttp://aoe.rts.hu/
Battlefieldhttp://www.battlefield.hu/
Call of Dutyhttp://www.cod.hu/
Counter-Strikehttp://www.counter-strike.hu/
DOTAhttp://dota.rts.hu/
Half-Lifehttp://www.half-life.hu/
Need for Speedhttp://www.nfs.hu/
StarCrafthttp://sc.rts.hu/
Team Fortresshttp://www.teamfortress.hu/
TrackManiahttp://www.trackmania.hu/
Warcrafthttp://w3.rts.hu/
OGC Webshophttp://shop.ogc.hu/
Steamhttp://www.steam.hu/
Mumblehttp://www.mumble.hu/
Game Starhttp://www.gamestar.hu/
Garry's Modhttp://www.gmod.hu/
Grand Theft Autohttp://www.gta.hu/
Mafiahttp://www.mafia-game.hu/
Minecrafthttp://www.minecraft.hu/
Quakehttp://www.quake.hu/
Red Orchestrahttp://www.redorchestra.hu/
Terrariahttp://www.terraria.hu/

Index