[OFF] UPC Panaszlevél 2011. június 10. 69 hozzászólás 35187 olvasás
*HF*
*A 2009.11.12-én tett internet szolgáltatásban tapasztalt hibabejelentése
érdekében technikus kollégánk 2009.11.13-án megpróbálta orvosolni a
problémát, mert Ön akkor nem tartózkodott otthon, illetve az
adatbázisunkban nyilvántartott telefonszámon sem sikerült a kapcsolatot
felvennünk Önnel. Kérjük, amennyiben az Ön által észlelt hiba még
jelenleg is fennáll, jelezze társaságunk felé a 1221-es telefonszámon."*
VÁLASZ:
Kijelentem, hogy a fent említett napon végig az otthonomban
tartózkodtam, és a kollégáját vártam, maguk meg itt buziskodnak velem.
Az, hogy mint utólag kiderült, Önök nem tudnak beírni egy telefonszámot,
úgy vélem nem az én hiányosságom. A megadott címen található lakás nincs
körülvéve sem vizesárokkal, nem vezettem villanypásztort a
kaputelefonba, valamint nagytestű harci kutyák sem őrzik azt. Két
kollégájuknak furcsamód már sikerült eljutni a lakásba, valamint
felhívni engem a rosszul rögzített telefonszám ellenére - bizonyára
Danny Blue és Christian Panthera - szintű telepatikus képességeik
segítségével. Mivel a kollégája baszott kijönni, és a hibát nemi szerve
ritmikus húzogatásával próbálta elhárítani, az általam érzékelt probléma
még mindig fennáll. 9 -szer pofáztam el maguknak, hogy hibás a modem,
amit Önök biztosítottak. Maguk hülyének néztek, hiszen az Önök adatai
szerint minden rendben.
Ezek után persze még én hívjam fel magukat 10-edjére is, amivel úgy
vélem, kimerítik a pofátlanság határát. Véleményemet az ügyről, a
szolgáltatásról és a cégükről egyetlen köpéssel kifejezhetem. Öröm az
ürömben, hogy ügyintézőik nagyon kedvesek és segítőkészek, az meg egy
másik dolog, hogy a "kapcsolja ki a tűzfalat és a vírusirtót" -
színvonalú tanácsaikkal nyugodtan kitörölhetem ám a seggem. Ha kellemes
társalgásra vágyom, egy más jellegű emelt díjas telefonszámot tárcsázok.
Mellékelten bátorkodtam elküldeni az önéletrajzomat is, mivel ennyi
szaktudással én is rendelkezem, ezért örömmel lennék egy ilyen remek,
dinamikus csapat tagja.
Szerencsére szolgáltatásuk ingyenes, vagyis pontosan annyiba kerül,
amennyit ér, ez megmagyarázná, miért is akciós az első három hónapban.
Megkísérlem elmagyarázni még egyszer, utoljára: 1. A problémán forrása a
hibás modem. 2. Önök küldenek egy szerelőt, aki ért a számítógéphez,
valamint egy működő modemet, továbbá egy hálózati kábelt, mivel ez a
szar ami itt van, csak fojtogatós szexre alkalmas, másra nem. 3.
Küldenek a szerelővel egy embert, aki tudja használni a telefont, a
kaputelefont, valamint a liftet, bár jöhetnek lépcsőn is, így ez csupán
ajánlott opció. 4. Kicserélik a modemet. A szerelő bejön, köszön
napszaknak megfelelően, leveszi a cipőjét, visszautasítja a felkínált
frissítőt és kicseréli a modemet. A közlekedős ember kint marad. 5.
Aláírom a munkalapot, a szerelő elköszön és kimegy. 6. Működik a
szolgáltatás és mindenki boldog.
Amennyiben a fenti hat pont nem megvalósítható, akkor ne fáradjanak a
szolgáltatás kikötésével, mert kibaszom az egészet a picsába, mivel Önök
megvalósították a szerződésszegés fogalmát, ugyanis ez nem szolgáltatás,
hanem egy fos. Egy FOS.
Feltételezem, Önök jobban szórakoztak levelem olvasása közben, mint
jómagam, de ne gondolják, hogy viccnek szántam, ez egy kibaszottul
HIVATALOS PANASZ. Sajnálom, hogy méltatlan helyzetbe kerültem maguk
miatt, de csak azoknak adom meg a tiszteletet, akik : 1. Szintén
megadják, 2. Kiérdemelték, 3. Félek tőlük. Sajnálatos módon Önök egyik
kategóriába sem esnek bele, ezért hát levelem keserédes hangvétele.
Amennyiben hajlandóak rendesen végezni a munkájukat, akkor Önök
felhívnak az általam megadott telefonszámon, és egy Önök által
kiválasztott időpontban készséggel állok rendelkezésükre.
Várom megkeresésüket! Nyomorékok.
Tisztelet nélkül:
ezt megkérdem tőle :>
*Bocs a helyesírási hibákért, ha van. :D*
ezt megkérdem tőle :>
hibás modem. 2. Önök küldenek egy szerelőt, aki ért a számítógéphez,
valamint egy működő modemet, továbbá egy hálózati kábelt, mivel ez a
szar ami itt van, csak fojtogatós szexre alkalmas, másra nem. 3.
Küldenek a szerelővel egy embert, aki tudja használni a telefont, a
kaputelefont, valamint a liftet, bár jöhetnek lépcsőn is, így ez csupán
ajánlott opció. 4. Kicserélik a modemet. A szerelő bejön, köszön
napszaknak megfelelően, leveszi a cipőjét, visszautasítja a felkínált
frissítőt és kicseréli a modemet. A közlekedős ember kint marad. 5.
Aláírom a munkalapot, a szerelő elköszön és kimegy. 6. Működik a
szolgáltatás és mindenki boldog.
relaxnál ez van kint steamen, és neki is az UPÉCÉ-vel van problémája
de amúgy gecinagy forma aki ezt írta:D
xDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxDxD
MOGÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁC ÚÚÚÚÚÚÚÚRRRR...ön évek óta 5 megabit helyett csak 1-et kap...AZ BAAAAAAAAJ?

H4H4h4h4H4H4 !

SÍRTAM A RÖHÖGÉSTŐL :D

Btw UPC tortenetekrol, virusirto, tuzfal, modem restart es a haverokrol en is tudnek orakat meselni, illetve arrol, hogy 2x szopattak be 2 nap alatt engem is azzal, h jon az emberuk, majd technikai okokbol nem jott, veugl kiderult, h nem is a modemem rossz, de en most nem irom le ateljes storyt..talan majd maskor...
Viszont maximalisan aterzem a levelet :))) (es mellesleg nagyon jo lett:D)
szepen kifejtetted:)
30. az a minimum:D:D:D
nem én azzal kezdem hogy bemegyek megfolytom a nőt
:DD::D:D:D:
szepen kifejtetted:)
30. az a minimum:D:D:D
:DD::D:D:D:
MOGÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁC ÚÚÚÚÚÚÚÚRRRR...ön évek óta 5 megabit helyett csak 1-et kap...AZ BAAAAAAAAJ?

Age of Empireshttp://aoe.rts.hu/
Battlefieldhttp://www.battlefield.hu/
Call of Dutyhttp://www.cod.hu/
Counter-Strikehttp://www.counter-strike.hu/
DOTAhttp://dota.rts.hu/
Half-Lifehttp://www.half-life.hu/
League of Legendshttp://lol.rts.hu/
Need for Speedhttp://www.nfs.hu/
StarCrafthttp://sc.rts.hu/
Team Fortresshttp://www.teamfortress.hu/
TrackManiahttp://www.trackmania.hu/
Warcrafthttp://w3.rts.hu/
OGC Webshophttp://shop.ogc.hu/
Steamhttp://www.steam.hu/
Mumblehttp://www.mumble.hu/
Crysis 2http://www.crysis-online.hu/
Game Starhttp://www.gamestar.hu/
Garry's Modhttp://www.gmod.hu/
Grand Theft Autohttp://www.gta.hu/
Mafiahttp://www.mafia-game.hu/
Minecrafthttp://www.minecraft.hu/
Quakehttp://www.quake.hu/
Red Orchestrahttp://www.redorchestra.hu/
Terrariahttp://www.terraria.hu/
Index